2013. április 16., kedd

Csalánleves füstölt csülökkel


A csalánleves az egyik kedvenc tavaszi levesem, a spenót, a saláta mellett. Igaz most is édesanyám főzte, mert az egész család számára jó nagy adagban készült. Tudom, sokan tartózkodnak tőle, de higgyétek el nagyon finom. Természetesen a csalánból akkor főzünk levest, amikor levelei még zsengék, picik, kora tavasszal, és csakis olyan helyről gyűjtjük ahol semmilyen szennyeződés, vegyszerezés nem érte.



 Hozzávalók: kb. 1 kg csalán, 1 füstölt disznócsülök, só, ecet, 5 - 6 cikk fokhagyma, kis csokor friss vagy szárított csombor, 2 - 3 evőkanál rizs, csorrintásnyi olaj; az eresztékhez: 2 evőkanál liszt, 1 tojás, 2 dl tej.
Elkészítése: a füstölt csülköt főni tesszük, amikor felfőtt a levét leöntjük, feltöltjük  tiszta meleg vízzel, ebben főzzük puhára. A csalánt egy edény felett szűrőben megforrázzuk, megvágjuk, és a fokhagymával, a csomborral együtt a  füstölt húshoz adjuk, amikor felforrt beleszórjuk a rizset is. Amire a rizs megfő elkészítjük az eresztéket: a tojást a liszttel csomómentesre kavarjuk, felöntjük fele vízzel, fele tejjel. Az levest a lángról félrehúzzuk, így keverjük bele az eresztéket, mert könnyen összefut. Végül ecettel savanyítjuk, sózzuk ha szükséges, és egy csorrintás olajat keverünk bele.

10 megjegyzés:

marisz57 írta...

Ej, kár a finom csalánt a csülökkel elrontani...:)

Hankka írta...

Még soha nem ettem csalánt, kíváncsi lennék az ízére! :)

Blogkonyha írta...

Én sem ettem...Nem csíp már mefgőve egy kicsit sem?

trollanyu írta...

Kiskoromban ettem csalánlevest, akkor nem nagyon ízlett:) De most már szívesen kipróbálnám, talán, ha itt is eljön a csalánszezon próbát teszek.

Eszter írta...

Én sem ettem még csalánt semmilyen formában,de szívesen megkóstolnám, kíváncsi ennék rá.

HajniZoli írta...

Csülök nélkül ettem már, de füstölt íz csak jó lehet benne!

Gonda Hajnalka írta...

Hogy én már milyen régóta ennék csalánlevest! Ideje volna már keresnem valahol... De megkóstolnám!!!

Kati írta...

marisz57, vagy éppen fordítva?:))

Hankka, érdekes íze van, erősebb, mint a salátáé, talán a spenót felé közelít, de mégsem olyan, nehéz megmagyarázni, érezni kell:) Mi imádjuk:)

Illéskrisz, ezt már sokan kérdezték tőlem, nem, egy kicsit sem csíp, sőt Erdőkóstolónál azt olvastam, hogy miután megmossuk nyersen sem csípnek a friss hajtások.

trollanyu, nálunk már mindjárt lejár, nekünk nagyon ízlik, van aki főzeléket is készít belőle.

Eszter, akkor már csak szedni kell, szinte mindenhol megtalálható, de kesztyűt ajánlok hozzá:)

HajniZoli, nálunk hagyományosan mindig így készül, hidd el nagyon finom:)

Flóra, nem tudom, de csak találsz felétek is valahol. Nem fogsz csalódni benne:)

neausley írta...

regardez plus d'informations répliques de sacs à main Ysl vérifier ici www. dolabuy.co lisez répliques de sacs à main gucci

tesende írta...

original site j7v70i9i08 bags replica gucci replica bags philippines greenhills Click This Link w9k75c1i42 replica louis vuitton bags replica bags j3z53h2t50 replica bags paypal accepted Get More Info d4d20g3f58 replica bags from china