2013. március 25., hétfő

Gombás, szárnyasmájas szélesmetélt

Csak arra tudlak biztatni, hogy ezt a receptet próbáljátok ki. Egyik tésztás könyvemben találtam egy érdekes receptet, kicsit átalakítva megalkottam belőle a saját változatomat, hát azt mondhatom isteni lett. Egyáltalán nem hagyományos ízvilág, de nagyon finom, a kissé karamellizált narancshéj kiváló páros a májjal, nem is gondoltam volna, hogy ennyire fog ízleni. Az biztos, hogy lesz ismétlése.




Hozzávalók: 25 dkg szárnyasmáj, 25 dkg (sampinyon)gomba, 1 piros chilipaprika, fél narancs héja, 3 zsályalevél, 4 – 5 szál friss bazsalikom (vagy 1 kávéskanál szárított), 3 cikk fokhagyma, 1 kávéskanál cukor, 0, 5 dl olívaolaj, só, 40 dkg szélesmetélt.
Elkészítése: a chilipaprikát félbevágjuk, kimagozzuk, és apróra kockázzuk. A zsályaleveleket felaprítjuk, a fokhagymát összezúzzuk. A narancs héját vékonyan, a fehér, keserű rész nélkül lehámozzuk, csíkokra vágjuk. A cukrot alacsony hőfokon barnára olvasztjuk, a narancshéjakat megforgatjuk benne. Ezután összekeverjük a karamellizált narancshéjat, a fokhagymát, a zsályát, a chilit, a sót és az olívaolaj felét.
A gombát megmossuk, leszárítjuk, felszeleteljük, néhány evőkanál olívaolajon puhára pároljuk, sózzuk, és összekeverjük az előbbi olívaolajos keverékkel. A szárnyasmájat megmossuk, lecsepegtetjük, falatnyi kockákra vágjuk, a maradék olívaolajon, az apróra vágott bazsalikommal megszórva 2 perc alatt megsütjük.
A szélesmetéltet a szokásos módon megfőzzük, majd összekeverjük az olívaolajos – gombás keverékkel, valamint a szárnyasmájjal.

9 megjegyzés:

Tiffanylda írta...

Nagyon izgalmasnak tűnik! A chili és a cukor miatt nem merem kipróbálni most, de félreteszem.:)

HajniZoli írta...

Van itt íz, az biztos. Számomra csábító:-)

Unknown írta...

A sampinyon gombából készült étel nálam nyerő. Kipróbálom én is az ízvilága miatt is. :))

Erika írta...

Nagyon különleges lehet, egyszer biztos kipróbálom!:)

Katalin írta...

Valóban különlegesség lehet! Csábító, így ahogy gusztán tálaltad :)

Chef Viki írta...

Hűűűűűűűűűűűha!!! Ez totál a szájízem szerint készült! Jegyzem! :-)

Márti írta...

Tényleg érdekes, és mivel szeretjük a májat, ezt is biztos jóízűen megennénk!

Unknown írta...

Nagyon mutatós,biztos nagyon finom volt.Nekem se árt a változatosság,azt hiszem kipróbálom :o)

Kati írta...

Tiffanylda, majd mikor ki tudod próbálni, meglátod, fincsi:) Nekem is sikerült leadni a karácsonyban visszaszedett 2 kg-ot, bár lehet húsvétban ismét visszajön:)

HajniZoli, köszi, én még biztos, hogy kipróbálom:)

Erika, én is szeretem a sampinyon gombát is, más gombákat is:)

Erika, különleges az biztos, de nagyon finom:)

Katalin, különleges, de finom:) KÖszi:)

Chef Viki, örvendek, hogy tetszik, állíthatom, hogy különleges, de nagyon finom, nagyon jóül harmonizál a máj a narancshéjjal.

Márti, köszi:)

Rózsa, nem, a változatosság sosem árt:) Bár meg tudnám ezt értetni apummal, aki semmi újdonságot nem hajlandó megenni, még a pizzát sem:)