2013. január 18., péntek

Füstölt lazac salátával

Erikánál olvastam még karácsony előtt, hogy náluk a karácsonyi reggelik elmaradhatatlan tartozéka a lazac. Én még soha életemben nem ettem lazacot, de Erika annyira megkívántatta velem, amikor leírta, hogy saját sütésű kenyérrel, meg krémsajttal tálalja, hogy összefutott a nyál a számban. El is határoztam, hogy idén karácsonyban mi is fogunk lazacos reggelit enni, ennek a Párom is nagyon örvendett. És jelentem, hogy az idei év szerelme a lazac lett (no meg a kéksajt). Annyira megtetszett, hogy az ünnepek alatt nem csak lazacos reggeli, hanem lazacos leves, sőt lazac gyűrű is készült spenót főzelékkel. Isteni mindenik. Bár kissé drágább a lazac nálunk mint a többi halféle, de ünnepnapokon néha megengedhető, úgy gondolom. És egészséges is.
Tehát következzen az egyik karácsonyi reggelink, bár nekünk három hét ünnepünk volt amit együtt tölthettünk, s azokon mind - mind finomakat ettünk:) Meg is látszott a kilókon:)


 Hozzávalók (2 személyre): 2 szelet füstölt lazacfilé, 2 tojás, 1 dl tejföl, 1 dl natúr joghurt, 1 evőkanál sóban eltett kapor, pici füstölt tengeri só, 20 dkg Eisberg saláta keverék, csorrintásnyi olívaolaj.
Elkészítése: A tejfölt és a natúr joghurtot alaposan összekevertem a kaporral és a sóval. A tojásokat öt perc alatt lágyra főztem. A tejfölös szószt a tányérra öntöttem, rászórtam a salátát amit picit megsóztam, tetejére helyeztem a félbe vágott lágy tojást és a lazac szeletet, kevés olívaolajat csepegtettem rá. Mennyi volt, az biztos:)

15 megjegyzés:

trollanyu írta...

Imádom a lazacot, szinte mindig van otthon, de csak azért mert itt nálunk az ára elfogadható. Nekem a halak között a kedvencem:) Az ünnepi finomságok sajnos az én kilóim számát is gyarapították.

Kati írta...

trollanyu, most már én is:) Sajnos nálunk a fizetésünkhöz képest drága a lazac, de ezután biztos megengedem néhányszor magunknak:) Rám is csószott vissza vagy 3 kg, de csak lemegy újból:)

Katalin írta...

Fejedelmi reggelitek volt :)

Blogkonyha írta...

Tényleg fejedelmi saláta. Szeretem a halat így a lazacot is. Sajnos nálunk elég drága,így ritkán eszünk. Azok tojások! Csodás sárgák!!

Kati írta...

Katalin, bizony:)

Illéskrisz, igen, nálunk is nagyon drága, sajnos. Hát anyukám tyúkjai tojták azokat a tojásokat, azért ilyen szép sárgák:)

Hankka írta...

El is hiszem, hogy finom volt, nagyon gusztán tálaltad! :)

Seffer Lilla írta...

Hát ez valami mennyeien néz ki, megkóstolnám!

ingyom bingyom írta...

Kati nagyon nagyon guszta, beindul tőle mindenféle gondolat.
A tojásfőzési technikádat is lerhatnád, mert kiváló az a folyós és gyönyörű sárgája, bár mondjuk neked biztos van Anyukád révén házi tojásod.
A lazacot mi is nagyon szeretjük, de most már nem csak karácsonykor próbáljuk ki. Az ára horror, de néha muszáj.
Én még a királyrákot szeretem ennyire a nagyobb fajtát, de azzal csak szemezgetek egy ideje, mert egy zacskó 10 cm-es rákokat tartalmazó csomag elég drága.
Ha veszek biztos megmutatom mit sütöttem belőle.

Puszi!

P. S.

És sok ilyen tartalmas pihenést a pároddal együtt !!!

Juci írta...

Nem akarok ünneprontó lenni, de hogy sikerül neked 5 perc alatt lágy tojást főzni. Másfél perc is sok,sokszor túlfőzöm én is, aztán kapom is a lányomtól a kritikákat.

Kati írta...

hankka, igyekeztem ünnepélyes lenni:)

Csilla Andi, köszi, én is újra:)

Mariann, hát mi is csak karácsonykor próbáltuk ki a lazacot, s következőben majd húsvétban:) Igen, anyukámtól vannak a szép sárga házi tojások. Hát nagy technikám nincs a tojásfőzés terén, az újraforrástól számítva (miután beleteszem a tojást) ha 3 percet hagyom akkor teljesen lágy tojást kapok, olyat aminek még a fehérje is csak éppen megkötött, ha 4 - 5 percig hagyom, akkor körülbelül ilyen lesz, a sárgája vastagon folyós, a fehérje teljesen megkötött. Nekem se sikerül mindig így, mert sosem sikerül perce pontosan kivenni. Királyrákot még nem ettem, de azt is kipróbálnám, majd várom tőled a receptet:)
A pihenésről, együtt töltött időről csak azt mondhatom, bárcsak mindig karácsony lenne:)

Juci, én a következő képpen készítem:Hát nagy technikám nincs a tojásfőzés terén, az újraforrástól számítva (miután beleteszem a tojást) ha 3 percet hagyom akkor teljesen lágy tojást kapok, olyat aminek még a fehérje is csak éppen megkötött, ha 4 - 5 percig hagyom, akkor körülbelül ilyen lesz, a sárgája vastagon folyós, a fehérje teljesen megkötött. Nekem se sikerül mindig így, mert sosem sikerül perce pontosan kivenni. De azt hiszem, legalábbis tapasztalatom szerint, hogy az is számít mennyire éri a láng az edényt, főzőkályhán ahol az egész lap érintkezik az edénnyel hamarabb megfő, látom anyuméknál, nálam az aragázon, ahol inkább csak a szélét éri, később.

ingyom bingyom írta...

Köszi!
Nekem is ilyesmi a technikám.
Kaptam karácsonyra egy 1,7 literes vízforralót, brutális sebességgel van forralt vizem 1 perc talán, de előtte is teaforralóban forraltam előre a vizet, a tojásokat van amikor kilyukasztom a szélesebb végükön, egy nagyon hegyes késsel óvatosan, és a felforralt vizet öntöm a tojásfőző lábasomba, megsózom kb. 1 tk. sóval, és újraforráskor teszem csak bele a tojásokat, óvatosan kanállal. Ha ki vannak lyuggatva, akkor nem repednek a forró víztől, na én innen számolom az öt percet, illetve, a mikrót állítom öt percre, és nekem is általában most már így sikerül.

Én nem szeretem a hideg vízben feltevést, mert akkor tuti, hogy kemény lesz, akár három perc, akár öt, akár 7.

Ugyanígy járok el a főtt kukoricával, felforralt, bugyogó sós vízbe rakom, és újraforrástól 15 perc alatt készen van.

Viszont a tojás nekem sem mindig sikerül, van az úgy, hogy tovább fő.... :)

Puszi!

ingyom bingyom írta...

Na ilyen szép értekezést tojásfőzésből még nem pipált a világ, az tuti!

Kati írta...

Mariann, nem sőt, így tanulhatunk egymástól. Én sem teszem soha hideg vízbe, hanem előbb felforralom, akkor teszem bele a tojásokat, ha megáll a forrás mert esetleg hidegek a tojások megvárom amíg újraforr, és onnan számítom a perceket, általában szokott sikerülni, de nem mindig:)

HajniZoli írta...

Mi is az idén karácsonykor kóstoltunk először lazacot és ízlett mindenkinek, de azt hiszem ünnepi fogásnak marad az ára miatt:-)

Kati írta...

HajniZOli, hát nálunk is ünnepi fogás marad:)