2013. január 17., csütörtök

Ebéd a marosugrai Haller Kastélyszállóban

Még a nyáron írtam, hogy a Vásárhelyi Hírlap születésnapi receptversenyén nyertem egy vacsorát a marosugrai Haller Kastélyszállóba. A múlt csütörtökön jött el az ideje, hogy a Párommal kettesben el is fogyasszuk a felajánlott vacsorát. Mivel este nem lett volna mivel visszajönnünk Ugráról, ezért a vacsorát ebédre változtattuk.
A marosugrai Haller Kastély, amely kastélynak számít ugyan, de kinézetében inkább a nagyméretű udvarházakhoz hasonlít, a történészek szerint a XVIII. században nyerte el jelenlegi formáját, és klasszicizáló barokk stílusban diszítették. Az államosítás után a kastély romos állapotba került, 2007 - ben egy marosvásárhelyi vállalkozó vette meg az örökösöktől, ő renováltatta, és nyitotta meg 2011 - ben a Haller Kastélyszállót.

A Haller Kastélyszálló

A Haller család címere a bejárati ajtón.

A Haller család címere a falon.

Belépve az épületbe mintha visszaléptünk volna az időben, és egy kicsit a barokk korszakba csöppentünk volna, még a háttérben is barokk zene szólt. Az étterem a kastély emeletén található.


Az étterem egy része.

 Sajnos szégyelltünk fényképezni, így nem mutathatom meg teljességében, az ételeket is csak lopva, telefonnal fényképeztük. Nemcsak a kastély, hanem a szakács is dicséretet érdemel, mert nagyon finomakat ettünk.
A Párom, mivel nagy kedvence, és már egy fél éve nem kóstólhatta, pacallevest rendelt. Én az erdei gomba leves mellett döntöttem, és mondhatom tökéletes választás volt, életemben nem ettem ilyen finom gombalevest.

Pacalleves

Erdei gomba leves
A főfogás egy két személyre szóló tál volt, amely két szelet flekkent, négy ropogósra sütött csirkeszárnyat valamint két szintén ropogósra sütött kacsacombot tartalmazott, párolt piroskáposztával és hasábburgonyával. Díszítésként narancs és alma szeletek voltak a tálon.

Romantikus tál - ez volt a neve:)


Mindezt alig tudtuk megenni ketten, és még ezután következett a desszert, ami nagyon különleges volt (legalábbis számunkra, de lehet ti már rég kóstóltatok ilyesmit), ilyen formában én még sosem ettem. Kíváncsi vagyok kitaláljátok-e mi volt?:)

Rántott fagylalt.

És még finom Julius Meinl kávét is kortyolgattunk közbe:)
Nagyon szép élmény volt mindkettőnk számára, ilyen csodaszép helyen, kettesben finomakat enni, mit is kívánhatnánk többet?:) Igaz Kedves?:)

31 megjegyzés:

Seffer Lilla írta...

Hmm, jó kis menüsor. Kíváncsi vagyok mi a desszert...

Böbe írta...

Fejedelmi helyen,egy királyi lakoma! Maradandó élményt jelent!Kiváncsian várom ,hogy mi is volt a desszert!:))

sedith írta...

Nem tudok rájönni, mi az. Valami gombócnak nézném, de megzavar a tejszínhab rajta. Esetleg valami új formájú somlói?

Éva írta...

Gratulálok ehhez a jutalom kiruccanásotokhoz! Fejedelmi körülmények között ettettek finomabbnál finomabb ételeket. Egészségetekre! A desszert kitalálása nem egy könnyű, én aranygaluskára gondoltam?

Kati írta...

Csilla Andi:) Hátha valaki kitalálja, ha nem hamarosan elárulom:)

Böbe, bizony, csodaszép emlék marad:)Remélem kitalálja valaki:)

sedith, nem gombóc:) Nem is somlói:)

Éva, köszi:) Nem is aranygaluska:)

Hankka írta...

Nagyon szép helyen voltatok, és igazán finom ételeket ettetek! :) A desszert esetleg Gundel-palacsinta? :)

sedith írta...

Mintha valami rántott dolog lenne. Hűha, esetleg fagyis rántott palacsinta?

feherkriszti írta...

Nagyon szép helyen voltatok,örülök ,hogy sikered volt a fülbevalóval.

Kati írta...

Hankka, bizony, csodaszép hely:) Nem Gundel - palacsinta:)

Kati írta...

Sedith, melegedik - melegedik, de még nem tökéletes a válasz:) De közel jársz:)

Kati írta...

fehérkriszti, képzelf a Haller Kastélyban is éppen az a fülcsi volt rajtam, küldök is egy fotót vele neked:)

Katalin írta...

Gratulálok a nyereményedhez és a finom falatokhoz, szép "kiruccanás" lehetett. Talán valamilyen gyümölcs, ananász vagy esetleg mangó, avokádó szelet palacsinta tésztában kirántva :)

Kati írta...

Katalin, köszönöm, igazi romantikus ebéd volt:)
Közel jársz, kirántva van, kérdés csak az, hogy mi, mert nem gyümölcs:)

Kati írta...

sedith, rántva van, kérdés nálad is még csak az, hogy mi, mert nem palacsinta:)

sedith írta...

Hát, az én fantáziámat már nagyon birizgálja! Már nem tudok mást mondani, minthogy a hétköznapi túrógombócot rántották ki. :P

Unknown írta...

Gratulálok az ebédhez,nagyon mutatós és biztos finom is volt.Nagyon szép helyen van van ez a kastély.Örülök,hogy ott jártál :o)

Kati írta...

Rózsa, köszönöm:)

Kati írta...

sedith, nem - nem:) Eláruljam?

Zsuzska írta...

Nagyon jó kis program lehetett! Rántott puding esetleg? (Hallottam már ilyenről, de nem tudom milyen lehet...)

kolozsgabi írta...

Tényleg szép helyen voltatok és a válaszokat elnézve szerintem rántott FAGYI-t ettetek, vagy sült fagyit (én már ettem olyat). A helyet lehet, hogy meglátogatjuk majd a nyáron, készülünk menni arrafelé (is).
...és finomakat is ettetek én is a gombát választottam volna!!

Kati írta...

Zsuzska, rántott, de nem puding:)

Kati írta...

kolozsgabi, és BINGO:)) Igen, RÁNTOTT FAGYI volt amit ettünk:) Én még életemben nem ettem ilyet, de szétnéztem a neten, és most láttam, hogy már sokan készítenek ilyet, de nekünk újdonság volt:)

Kati írta...

sedith, Katalin közel jártatok, kolozsgabi kitalálta, rántott fagyi volt a desszert:)

sedith írta...

Akkor tényleg nagyon közel jártam, csak a palacsintát képzeltem pluszba oda melléje. :)

Kati írta...

sedit, bizony, bizony:)

Tiffanylda írta...

Ó, micsoda ünnepi lakoma!:) Megérdemeltétek! Végre, a sok távollét után együtt egy ilyen szép helyen...:) Egészségetekre!
Én régebben többször készítettem rántott fagyit, de teljesen elfelejtettem, jó hogy írtál róla, előveszem a receptet és újra bevetem! Az unokáknak új lesz!:)

Kati írta...

Tiffanylda, bizony, ránk fért az együttlét:) És már ismét távol vagyunk egymástól:(
Akkor neked már nem volt újdonság a rántott fagyi, majd áruld el nekem, hogy sütöd, hogy a fagyi ne olvadjon el benne? Kőkeményre fagyasztod?

Annamari írta...

Mi is voltunk itt egyszer (és remélhetőleg még leszünk). És mi is azt a romantikus tálat rendeltük :) kellemes hely, finom ételek. Örülök, hogy jól éreztétek magatok!

Unknown írta...

:) megtisztelve erezzuk magunkat, hogy vendegul lathattuk onoket !
Aki meg nem jart nallunk nagy szeretettel varjuk, Onoket is akkar sult fagylaltra, akkar mas kulonleges desszertre. A kepen lathato edesseg pontos neve " sult fagylat" !Hogyan keszul azt nem aruljuk el :). Hamarosan bovul a menukinalatunk es remeljuk minden kedves vendegunk megtalalja kedvencet !
Koszonjuk a kedves szavakat !

Haller Kastelyszallo vezetosege

Kati írta...

Annamari, akkor te már tudod milyen szép hely:)

Kati írta...

Mi is köszönjük Önöknek a meghívást, a nyereményt:) Reméljük, hogy még ellátogathatunk Önökhöz megkóstólni az újabb finomságokat:)