2012. október 31., szerda

Churutos krumplileves

Több helyen is olvastam, hogy a churutot nem csak a  hagyományos örmény levesek ízesítésére használják, hanem más sanyanyítást ígénylő levesekbe is. Gondoltam kipróbálom a krumplilevest is vele, igazán különleges leves lett, nagyon ízlik nekem. A churutról ITT írtam már, ha kíváncsiak vagytok elolvashatjátok.




Hozzávalók: 20 dkg csont nélküli disznóhús (nálam most comb volt azt hiszem), 5 kisebb krumpli, 1 sárgarépa, 1 petrezselyemgyökér, 2 babérlevél, 1 hagyma, 1 zöld paprika, 2 dl tej, 1 kúp churut, só.
Elkészítése: A húst kockára vágva főni tesszük, majd leszedjük a habját, megsózzuk, puhára főzzük. Ekkor beletesszük a kockára vágott krumplit, a felkarikázott sárgarépát és petrezselyemgyökeret, az egészben hagyott hagymát, a felszeletelt paprikát, a babérlevelet, és addig főzzük, amíg a krumpli megpuhul. A churutot lereszeljük, simára kavarjuk a tejjel, a leveshez adjuk, és hagyjuk még egyet lobbanni.

2012. október 30., kedd

Ajándékaim, nyereményeim

Nem panaszkodhatom, mert az elmúlt hónap(ok)ban is gyakran mellém állt a szerencse a játékok terén, és azt is megtapasztalhattam ismét, hogy vannak még a világon önzetlen emberek, akik csak szeretetből ajándékoznak. Mindenkinek nagyon szépen köszönöm, akár nyereményről, akár ajándékról legyen szó.
Íme az ajándékaim, nyereményeim:

1.Farcitól csak úgy kaptam ajándékba egy aranyos kis csomagot, ami a következőket tartalmazta: egy filcből készített muffin hűtőmágnes, filc virág kitűző, és egy csodaszép ásványos gyűrű. Farci mindezek bekerültek a muffinos és ékszeres gyűjteményembe, és sok dícséret illette már a munkádat:) Köszönöm:)




2. Roza  kérésemre megajándékozott néhány ültetni való lila krumplival. Roza köszönöm, ígérem viszonozni fogom a kedvességed.


3. Lilla játékán nyertem az alábbiakat: muffin kapszlikat, méz csorgatót, torta alá való díszes papírt, teákat. Lilla, köszönöm szépen.


4. Mandy Kell egy uzsidoboz játékán igaz, hogy nem nyertem, de Mandy minden résztvevőt megajándékozott egy kis meglepetéssel. Én magokat kaptam: dísztők és sütőtök magot, cirmos zöld paradicsommagot, passió gyümölcs magot. Mandy, itt is köszönöm.



5 Ez a csomagocska pedig Vajdaságból, Zentáról érkezett, lapappilon játékán nyertem, egy hímzett tűpárnát, egy fülbevalót, valamit kávét és teákat rejtett. Lapappilon, köszönöm szépen.


2012. október 29., hétfő

Sült csirkecomb párolt sarvalt káposztával

Ez egy nagyon egyszerű recept, de annál finomabb, nekem nagyon - nagyon ízlett.





Hozzávalók: 2 alsó - felső csirkecomb, 4 közepes paradicsom, 2 zöld paprika, 1 hagyma, só, bors, 2 evőkanál olaj; a körethez: 20 dkg sarvalt káposzta, 2 evőkanál olaj, só, bors, 1 kis csokor csombort; natúr joghurt vagy tejföl a tálaláshoz.
Elkészítése: a megtisztított, alaposan megmosott combokat leszárítjuk, alaposan fűszerezzük sóval, borssal. Egy hőálló tál aljába öntjük az olajat, belehelyezzük a combokat, melléje rakjuk a félbe vágott paradicsomot, a kicsumázott paprikát, a négybe vágott hagymát. Aláöntünk 1 dl vizet, alufóliával lefödve, a sütőben puhára pároljuk. Miután a hús megpuhult kifödjük, és pirosra sütjük. 
Közben elkészítjük a káposztát is. A forró olajon átforgatjuk a káposztát, sóval, borssal fűszerezzük, hozzáadjuk a fehér cérnával összekötött csombort, kevés vizet öntve alája puhára pároljuk. A húst a káposztával tálaljuk. Tálaláskor tejfölt vagy joghurtot önthetünk rá.



2012. október 28., vasárnap

Csiperkegomba leves zúzával

Édesapám szép fiatal csiperkegombát szedett a minap. Ebből készült ez a fincsi, enyhén csípős leves. Csak ajánlani tudom.




Hozzávalók: 30 dkg csirke zúza, 30 dkg csiperkegomba, 1 hagyma, 2 cikk fokhagyma, 1 chilipaprika, só, bors, 1 kávéskanál pirospaprika, 1 dl tejszín, 1 dl natúr joghurt, 2 - 3 evőkanál olaj, 1 kis csokor petrezselyemzöld.
Elkészítése: a zúzát alaposan átmossuk, a gombát megtisztítjuk, átmossuk, felszeleteljük. A hagymát, a fokhagymát, a chilipaprikát apróra vágjuk.
A felforrósított olajon a hagymát, a fokhagymát, a chilipaprikát, üvegesre dinszteljük, hozzáadjuk a zúzát, és néhány percig együtt pirítjuk. Ekkor megszórjuk a pirospaprikával, felöntjük annyi vízzel amennyi levest szeretnénk, és puhára főzzük. Amikor a zúza megpuhult hozzáadjuk a felszeletelt gombát, és még 10 percig főzzük. A tejszínt elkeverjük a joghurttal és néhány evőkanál levessel, majd besűrítjük vele a levest. A tetejére apróra vágott petrezselyemzöldet szórunk.

2012. október 27., szombat

Ősz nálunk

Jajj lányok tud-e valaki közületek horgolni?
Egy csodaszép horgolt könyvjelző nézett szembe velem ma Mondo Fróni blogján, a kedvenc színem, és a mintája, meg a pillangók rajta, egyből beleszerettem. Szívesen felajánlanék cserébe valamit (filc díszeket, könyvet, vagy amit óhajt az illető) ha valaki ezt elkészítené nekem, mom felírat nélkül. Sajna én nem tudok horgolni.
Nézzétek de szép:


Hétvégére néhány őszi képet hoztam, fogadjátok szeretettel:)


A lánytesóm által készített falevél rózsák.








2012. október 25., csütörtök

Nyers céklasaláta Gizitől

Nagyon rég keresek már egy nyers céklasaláta receptet, és amikor megláttam ezt Gizinél, szerelem volt első látásra, talán a színe miatt, talán a pörkölt dió miatt... Eddig még sosem ettem nyers céklasalátát, de most igazi ínyencségre találtam, ezután mindig így fogom készíteni. Csupán egy picit változtattam rajta, tejföl helyett sovány joghurtot használtam, a majonézt pedig kihagytam. Gizi, itt is köszönöm neked:)



Hozzávalók:
 1 közepes cékla, 3 alma, 1 fürt szőlő, 1 marék dió, 3 evőkanál natúr joghurt, 1 evőkanál méz, csipetnyi só.
Elkészítése:
A diót darabosra tördeljük, száraz serpenyőben megpirítjuk. A céklát és az almát meghámozzuk, apró lyukú reszelőn lereszeljük A szőlőt leszemeljük. A joghurtot elkeverjük a mézzel és a sóval, ehhez a keverékhez hozzáadjuk az almát, a céklát, a szőlőt, a diót, óvatosan összeforgatjuk, hogy a szőlőszemek épen maradjanak. Legalább egy órára a hűtőbe tesszük, hogy az ízek összeérjenek. Tálaláskor néhány pirított dióval diszítjük.

2012. október 24., szerda

Kókuszos szelet

Ez a sütemény is édesanyám specialítása, megvallom őszintén most is ő sütötte meg. Szinte nincs olyan ünnep, hogy ez a finom sütemény ne készülne el. A család és a barátok egyik nagy kedvence:) Nekem egy problémám van az ilyen lapokból készült süteményekkel, azt hiszem már írtam is erről, hogy sehogy sem sikerül téglalap alakúra nyújtani a tésztát. Pedig muszály lesz megtanulnom, mert a Párom is nagyon szereti ezt a sütit is.




Hozzávalók


25 dkg liszt, 10 dkg zsír, 2 evőkanál cukor, 1 evőkanál kakaó, 6 evőkanál tej; a töltelékhez: 5 tojásfehérje, 5 evőkanál cukor, 15 dkg kókuszreszelék, késhegynyi só; a krémhez: 5 tojássárgája, 7 evőkanál cukor, 3 evőkanál liszt, 2 dl tej, 25 dkg margarin, 5 dkg csokoládé.
Elkészítése: 
  A lisztből, a zsírból, a cukorból, a kakaóból a tej hozzáadásával tésztát gyúrunk. A tésztát kettőbe osztjuk, és két lapot nyújtunk belőle.
A töltelékhez a tojásfehérjét a cukorral és a sóval kemény habbá verjük, óvatosan hozzákavarjuk a kókuszreszeléket.
Az egyik lapot a sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk, rátöltjük a kókuszreszelékes masszát, és a második lappal lefedjük.
Előmelegített sütőben, közepes lángon kb. 20 perc alatt megsütjük.
Amíg a tészta sül elkészítjük a krémet: a tojássárgájából, a cukorból, a lisztből, és a tejből gőz fölött, folyamatosan kavargatva pépet főzünk. A kihűlt péphez hozzákavarjuk a lágy margarint.
Amikor a tészta kihült rásimítjuk a krémet, a tetejére ráreszeljük a csokoládét.
Néhány órát pihentetjük, amíg a krém megpuhítja a lapokat.

2012. október 23., kedd

Fokhagymaleves

 Már írtam, hogy édesanyámék tartanak (mindig is tartottak) házi csirkéket, tyúkokat, így a "java" mellett a csontos részeket is mindig megfőzzük valamilyen leves formájában, sosem hagyjuk kárba menni, pazarlás lenne. Nálunk mindenki szereti a kissé savanykás fokhagymalevest, amit édesanyám és nagymamám is mindig a csirke vagy tyúk csontos részéből készít. Nálam is volt még egy csomag csontos csirkehús a fagyasztóban, így finom fokhagymalevest főztem belőle.




Hozzávalók:
  • 1 csirke csontos húsa (fara, háta, lábai, nyaka)
  • 1 fej fokhagyma
  • 1 borospohár rizs
  • bors
  • 2 - 3 evőkanál ecet
az eresztékhez
  • 1 tojás
  • 2 evőkanál liszt
  • 1 dl tej
 Elkészítése:
A csontos húst alaposan megmossuk, hideg vízben főni tesszük. Amikor felforrt a habját leszedjük,  megsózzuk, hozzáadjuk a megtisztított fokhagymát, és alacsony lángon puhára főzzük. Amikor a hús megpuhult hozzáadjuk az átmosott rizset, azt is puhára főzzük. Elkészítjük az eresztéket: a tojást simára keverjük a liszttel, felöntjük fele tejjel, fele vízzel, és besűrítjük vele a levest. Hagyjuk még eggyet buzzanni, majd a tűzről levéve ecettel savanyítjuk.

2012. október 22., hétfő

Spagetti zelleres szósszal

Amióta diétázom, két hónapja, egyáltalán nem ettem tésztafélét, de a hétvégén nagyon megkívántam. Vettem teljes kiőrlésű lisztből készült spagettit, és ahhoz készítettem zelleres szószt. A lánytesóm is nálam aludt, így ketten ettünk belőle, mindkettőnknek ízlett. Bár ezt a szószt csak azoknak tudom ajánlani, akik nem utasítják el a zellert semmilyen formában, mert nagyon tömény, karakteres ízű. A zellert is vagy szereti valaki vagy nem, középút nincs. Én az elsők közé tartozom, bár gyerekoromban nem szerettem, de úgy látszik, vénülök

.

Hozzávalók:
  • 40 dkg zellergumó
  • 1 dl tej
  • 1 dl tejszín
  • 12 dkg krémsajt
  • fehérbors
  • szerecsendió
  • 20 dkg teljes kiőrlésű lisztből készült spagetti
  • 10 dkg mezei csiperke
  • petrezselyemzöld a díszítéshez
Elkészítés:
A zellert meghámozzuk, megmossuk, kockára vágjuk. Bőséges sós vizet forralunk, puhára főzzük benne a zellert. Ezután habszedő kanállal kivesszük a zellert, a vizet újra felforraljuk, és a szokásos módon fogkeményre főzzük a tésztát benne.
A zellert a tejjel és a tejszínnel egy másik lábosban újra felforraljuk, majd turmixoljuk. Hozzáadjuk a krémsajtot, fűszerezzük.
A gombákat magas lángnál kevés olajon megpirítjuk, a legvégén megsózzuk.
A tésztát a még forró szósszal és a gombával tálaljuk. Húst kedvelők gomba helyett vagy mellett sonkaszeletekkel is tálalhatják.


2012. október 19., péntek

Zöldparadicsom dzsem

Az októberi fagyoktól félve édesanyámmal betakarítottuk a még kint lévő zöldségeket: paradicsomot, paprikát. Az érettek mellett még rengeteg zöld, félzöld paradicsom is maradt. Nagyrészét eltettük savanyúságnak, mert ahogy már írtam, nálunk nagyon savanyúságos a család, még zsíros kenyér mellé is azt eszünk:))
Vikitől hallottam a zöldparadicsom dzsemről, ő biztatott, hogy egyszer próbáljam ki, hát most itt volt az alkalom. Szerdán délután áttanulmányoztam Vikinél a receptet, és nekiláttam elkészíteni. Megmondom őszintén, féltem, hogy mi fog kisülni belőle, de állíthatom, hogy egy nagyon különleges és nagyon finom dzsemet készítettem. Nemhiába mondta Viki a kétkedőknek, hogy ő ezt már vagy 40 éve készíti és mindig elfogy. És abban is igaza volt Vikinek, hogy ezek a nyár végi zöld paradicsomok a napfénytől finomabbak lesznek, hiába zöldek, annyira édesek voltak, hogy nagyon kevés cukrot kellett hozzáadnom a dzsemhez.
Viki, köszönöm szépen a receptet, és az ötletet, már azt is tudom karácsonyra milyen sütit készítek vele:)
Az igazi színe az első fotón látható, amit másnap fényképeztem mikor kiszedtem a dunsztból, mert szerdán, amikor a második fotót készítettem olyan borús idő volt, hogy szinte barnának néz ki a dzsem, pedig halványzöld.










Hozzávalók:
  • 2 kg zöldparadicsom
  • 20 dkg cukor
  • 2 tasak vaníliás cukor
  • fél kávéskanál kardamom
  • fél tasak dzsemfix (mert csak ennyi volt itthon)
  • késhegynyi befőzőpor
Elkészítés:
A megmosott zöldparadicsomot éles késsel meghámoztam, cikkekre vágtam. Hibátlan zománcú fazékba helyeztem, hozzáadtam a cukrot, a vaníliás cukrot és 2 dl vizet. Alacsony lángon felforraltam, és addig főztem, amíg a paradicsom megpuhult. Ekkor botmixerrel pürésítettem, hozzáadtam a dzsemfixet, a kardamomot, és alacsony lángon addig gyöngyöztettem tovább, amíg besűrűsödött. Legvégül hozzákavartam a befőzőport. Tiszta üvegekbe töltöttem, szárazdunsztban hagytam kihűlni. Ebből az adagből nekem két nagyobb és egy kisebb üveggel lett.

2012. október 18., csütörtök

Tejfölös - zöldséges tengerigyümölcs Tündétől a Blogkóstoló 5-re

Hankka a Blogkóstoló 5 háziasszonya Tünde blogját a Tündérkonyhát sorsolta nekem. Egy este leültem, végig is néztem Tünde blogját, és jobbnál jobb recepteket találtam, amit szívesen kipróbálnék. Nagyon megtetszettek pl. a különbőző fajta bundában kisütött rántott húsok.
De mivel én is diétázom ugyanúgy mint Tünde, a Tejszínes zöldséges garnélára esett a választásom. Sajnos néhány hozzávalót meg kellett változtatnom, mert így hozta a szükség. Garnélát csak nagyon drágán kaptam volna, ezért lecseréltem egy kisebb adag tengerigyümölcsre, és a tejszínt is ki kellett cserélnem tejfölre, mert kis városunk egyetlen üzletében sem kaptam tejszínt. De így a változtatásokkal is nagyon finom lett. Tünde, köszönöm szépen, Hankka neked meg a játék lebonyolítását.




Hozzávalók:
  • 40 dkg mexikói zöldségkeverék
  • 40 dkg tengerigyümölcs
  • 1, 5 dl tejföl
  • 0, 5 dl tej
  • 1 hagyma
  • 5 cikk fokhagyma
  • bors
  • petrezselyemzöld
  • 1 evőkanál liszt
  • csorrintásnyi olaj
a körethez
  • 1 borospohár rizs
  • 2 evőkanál olaj
  • petrezselyemzöld
 Elkészítés:
A körethez a rizset az olajon megpirítottam, felöntöttem 3 dl vízzel, sóztam, és alacsony lángon puhára pároltam. Végül belekavartam az apróra vágott petrezselyemzöldet.
Az apróra vágott hagymát és fokhagymát az olajon üvegesre dinszteltem, hozzáadtam a mexikói zöldségkeveréket, a tengerigyümölcsöt, sóztam, borsoztam, kissé átforgattam, majd kevés vizet töltve alája, alacsony lángon puhára pároltam. Megszórtam a liszttel, felöntöttem a tejföllel és a tejjel, és folyamatosan kavargatva besűrítettem. Legvégül hozzákevertem az apróra vágott petrezselyemzöldet. A rizzsel tálaltam.

Szülinapi köszöntő

Lencsilány édesanyja Teca, aki nagyon szép tortákat készít, ma ünnepli 50. születésnapját. Ebből az alkalomból a Mákos szilvatortámmal szeretném köszönteni őt. Teca, Isten éltessen sokáig, készíts még sok - sok szép tortát családod és mindenki örömére:)


2012. október 16., kedd

Töltött paprika leves

Ezt a levest édesanyám készítette a múlt héten, mert nagyon megkívántam. Én még sosem készítettem, de a következő adagot én főzöm. Isteni finom leves, a paprikától és zellertől különleges zamata van.




Hozzávalók:
  • 1 l házi paradicsomlé
  • személyenként 2 - 3 tölteni való paprika
  • zellerzöld
  • 1 sárgarépa
  • 1 petrezselyem (vagy 2 - 3 evőkanál házi ételízesítő)
  • 1 hagyma
  • 1csokor petrezselyemzöld
 a töltelékhez
  • 50 dkg darált disznóhús
  • 1 borospohár rizs
  • 1 hagyma
  • 1 tojás
  • bors
  • kevés liszt
a rántáshoz
  • 2 evőkanál liszt
  • 2 evőkanál olaj
  • csipetnyi pirospaptika

Elkészítése:
Egy liter vizet felforralunk, és a megtisztított, kettőbe vágott zöldséget, vagy a házi ételízesítőt megfőzzük benne. Amikor a zöldségek megpuhultak hozzáöntjük a paradicsomlét, sózzuk, és újra felforraljuk.
Közben elkészítjük a tölteléket, hogy amíg a zöldségek főnek, a töltelékben a rizs kissé megdegedjen. A darált húst összekeverjük a rizzsel, a tojással, az apróra vágott hagymával, sóval, borssal. A paprikát megmossuk, kicsumázzuk, és a belsejét megszórjuk liszttel, hogy a töltelék jobban megragadjon benne, majd beletömködjük a tölteléket, és a végét szintén lisztbe mártjuk, hogy a töltelék ne csússzon ki belőle.
Beletesszük a levesbe egy kisebb zellerzölddel együtt, és lassú tüzön addig főzzük, amíg a töltelék megpuhul.
Ekkor rántással besűrítjük, de csak tej nélküli rántással, hogy a leves ne fehéredjen meg. A lisztet az olajon világosra pirítjuk, hozzáadjuk a pirospaprikát, felöntjük vízzel, és a leveshez kavarjuk. Eggyet még buzzintunk rajta. A tetejét megszórjuk apróra vágott petrezselyemzölddel.
Ízlés szerint tejföllel tálaljuk.

2012. október 15., hétfő

Petrezselyemszósz

A szüleim veteményesében jelenleg csodaszépen zöldell még a petrezselyem. Ebből szedtem egy nagy - nagy csokorral, eredetileg pestot szerettem volna készíteni belőle. De aztán eszembe jutott, milyen finom volt a tavaszon a kaporszósz, és miért ne készíthetnék annak mintájára petrezselyemszószt? A diétám miatt annyit változtattam rajta, hogy tejszín helyett csak tej került bele, olaj helyett egy kevés margarin. A lisztet azt nem tudtam kiváltani, de gondolom az egy evőkanál liszt nem borítja fel a diétámat, egy ennyi szénhidrát azért kell a szervezetnek. Két adag lett belőle, első nap főtt tojással, második nap sült csirkevirslivel ettem. Egy kicsit visszahozta számomra a nyár ízeit:)




Hozzávalók:
  • 1 nagy - nagy csokor petrezselyemzöld
  • 5 dl tej
  • 4 - 5 cikk fokhagyma
  • 5 dkg margarin
  • 1 evőkanál liszt
  • pici só
  • pici frissen reszelt szerecsendió 
Elkészítés:
 A  petrezselyemzöldet alaposan megmostam, lecsepegtettem, és apróra vágtam. A lisztet világosra pirítottam a  margarinon, ebben megforgattam a petrezselyemzöldet, felöntöttem a tejjel, belereszeltem a szerecsendiót, sóztam. Folyamatos kavargatás mellett besűrítettem, kiforraltam. 

2012. október 12., péntek

Paprikáim

Most kezdtek el érni a Vikitől kapott Habanero paprikáim, és a tulipán lakú paprikáim, amikről most tudtam meg Hobbycheftől, hogy egyfajta chili paprikák, a nevük: Rare Ubatuba Cambucci Pepper. Ebből egy üvegre való össze is gyűlt, amit eltettem télire, néhányat pedig meghagytam magnak. Az apró chiliből is anyukám még a nyár végén eltett nekem egy kis üveggel, a teraszon lévő bokromat most hoztam be, még most is nagyon szép.
A Habaneroból egy kisebbet beleőrőltem az Erős Pistába, a többit meghagyom magnak.


A Habanero

Rare Ubatuba Cambucci Pepper



Apró chili

Olajban eltett szárított paradicsom, bazsalikomos tokaji fűszerecettel eltett cukkini, tulipán alakú chili és  apró chili Pikant Fixszel elrakva.



2012. október 10., szerda

Céklás és cukkinis pitécskék, valamint egy kis játék

A Lila Füge szakácskönyvben láttam hasonló pitét, csak nálam más lett a töltelék, és a formája. Méghozzá azért választottam ezt a formát, mert a múlt héten az ócskán (bolhapiacon) találtam négy tapadásmentes tortaformácskát, és ezeket szerettem volna kipróbálni. Azonkívül Nyammm blogján is játék indult, amelynek témája a 4-es szám, így ezzel a négy pitécskével erre a játékra jelentkeznék. Véletlenek pedig nincsenek, tudtam én mikor kell megtalálni ezeket a kis formácskákat:)






Hozzávalók:
  • 20 dkg liszt
  • 6 dkg margarin
  • 6 dkg zsír
  • 1 tojás
  • 2 - 3 evőkanál hideg víz
  • fél kávéskanál só
a töltelékhez:
  • 15 - 20 dkg juhtúró
  • 1 evőkanál mustár (nálam székely Ábel- mustár :))
  • 1 kisebb cékla
  • 1 kisebb cukkini
  • kis csokor kapor
  • kis csokor petrezselyemzöld
  • 1 dl natúr joghurt vagy tejföl
  • 1 marék pirított dió
Elkészítése:
A lisztet, a vajat és a zsírt elmorzsoltam, beleütöttem a tojást, megszórtam a sóval, hozzáöntöttem a vizet, majd jól összegyúrtam. Lisztezett deszkán kinyújtottam, a kicsi formákkal kivágtam, és a formákba helyeztem, a megmaradt tésztát pedig egy nagyobb hőálló tálba simítottam. Megkentem mindeniket a mustárral, és megszórtam a juhturóval.
A céklát és a cukkinit vékony szeletekre vágtam, a kaprot és a petrezselyemzöldet felaprítottam.
Két kicsi formába petrezselyemzöldet szórtam, ráhelyeztem a céklát, rákanalaztam két kávéskanál joghurtot, és megszórtam a dióval. A másik két formácskába kaprot szórtam, ráhelyeztem a cukkinit és a joghurtot. A nagy formát szintén cukkinivel töltöttem.
Előmelegített sütőben, közepes lángon 25 perc alatt megsütöttem.

Ugyanakkor egy másik játékra is szeretnék jelentkezni, a Kifőztük és a Kossuth Kiadó játékot szervezett, amelyen Varga Gábor Desszert szerelem című könyvét lehet megnyerni.
Én azért szeretném nagyon megnyerni ezt a könyvet, mert gyűjtöm a szakácskönyveket, mert szeretnék mégtöbbet megtudni a desszertek készítéséről, és mert már a könyv borítója is csodaszép.


2012. október 9., kedd

Zöldborsos csirkecomb karfiolos tökfőzelékkel

Egy vásárlás alkalmával sikerült zöld szemesborsot vennem. Én eddig nem is ismertem, nem is láttam zöld borsot, csak színeset és a hagyományos feketét. Most olvastam utána, hogy a zöldbors a fekete éretlen változata, hogy még üvegben eltéve is kapható, és hogy húsokon kívül szószokhoz, mártásokhoz is használják.
Arra rájöttem, hogy az íze sokkal intenzívebb mint a feketeborsé, és valahogy ízletesebb is. Egy egyszerű ételben akartam kipróbálni, ahol nem vesztődik el a zöldbors íze. Így esett a választásom a csirkecombokra. Nagyon ízletes, kissé csípős lett a combok húsa.




Hozzávalók:
  • 2 alsó csirkecomb
  • 5 evőkanál natúr joghurt
  • 15 szem zöldbors
a főzelékhez:
  • 1 kisebb főzőtök
  • 1 kisebb darab karfiol
  • 1 krumpli
  • 1 hagyma
  • csipetrnyi pirospaprika
  • bors
  • egy kis csokor csombor és kapor
  • 4 evőkanál natúr joghurt vagy tejföl 
  • kevés olaj
Elkészítés:
A zöldborsot mozsárban vagy egy konyharuhába fogva egy húspotyolóval (mint én:)) darabosra zúzzuk. A megtisztított csirkecombokat megszórjuk sóval, a zúzott zöldborssal, beleforgatjuk a joghurtba, és a sütőzacskóba téve 3 - 4 órát a hűtőben pácoljuk. Utána előmelegített sütőben, a sütőzacskót egy hőálló tálba helyezve puhára pároljuk, majd a zacskót kivágva megpirítjuk.
A főzelékhez a tököt és a krumplit lereszeljük, a tököt megsózzuk és kiszorítjuk. Az apróra vágott hagymát kevés olajon megpirítjuk, megszórjuk pirospaprikával, hozzáadjuk a tököt, a krumplit, és a kis rózsákra szedett karfiolt, valamint cérnával összekötve a csombort és kaprot, kevés vizet töltünk alája, és lassú tűznél puhára pároljuk. Amikor megpuhult sózzuk, borsozzuk, kivesszük belőle a csombort és a kaprot, és botmixerrel pürésítjük. Elkeverjük benne a joghurtot. Ezzel tálaljuk a csirkecombot.

2012. október 8., hétfő

Aszalt szilvás - fügés kenyér

Vagyis inkább kenyérke:) Életem első kenyerét sütöttem meg a múlt héten, s úgy érzem kezdetnek igazán jól sikerült. Az ízvilága tökéletes, szinte kalácshoz hasonló, csak úgy magára is fogyasztható:)
Csak ajánlani tudom mindenkinek. Ha nem diétáznék, meg tudtam volna enni az egészet, de így csak egy kis szeletkét kóstóltam meg, a többit a család fogyasztotta el.
Ugyanakkor ezel a kenyérkével Sütis néne játékára is szeretnék jelentkezni, mert számomra legalábbis nagyon különleges ez a kenyérke:)




Hozzávalók:
  • 30 dkg kenyérliszt
  • 1, 5 - 2 dl langyos víz
  • 15 g szárított élesztő (másfél kávéskanál)
  • 10 dkg szárított füge
  • 5 dkg aszalt szilva
  • 1 kávéskanál só
  • 2 kávéskanál cukor
  • 10 dkg dió
Elkészítés: Az élesztőt a víz felével és a cukorral elkeverjük, és 5 – 10 perc alatt felfuttatjuk. A lisztet egy tálba szitáljuk, hozzáadjuk a felfuttatott élesztőt, a sót, az apró kockára vágott fügét és aszaltszilvát, valamint a darabosra tört diót. Mindezt összegyúrjuk,  és alaposan megdagasztjuk, amíg a kenyértészta hólyagos lesz. Egy tálat kibélelünk konyharuhával, megszórjuk liszttel, a tésztát belehelyezzük, letakarva,  meleg helyen 1 óra alatt duplájára kelesztjük. Ekkor a tésztát lisztezett nyújtódeszkára borítjuk, kissé átgyúrjuk, majd cipóvá formáljuk, sütőpapírral bélelt formába tesszük. Ismét kb. 45 percet kelesztjük.
A sütőbe egy vízzel telt edényt helyezünk és előmelegítjük. A kenyeret 10 percig magasabb hőfokon, majd kb 20 – 25 percig kisebb hőfokon sütjük.

2012. október 7., vasárnap

Szegedi csirkegulyás

Edi, az Edi konyhája háziasszonya egy remek játékot hírdetett Enni - határok nélkül címmel. A játék lényege, hogy minden résztvevő egy feladatot ad a sorban utána következőnek, mégpedig, hogy egy bizonyos nép, tájegység jellegzetes ételét főzze/süsse meg. Én Évától, a Takarékos konyha írójától kaptam azt a  feladatot, hogy egy jellegzetes szegedi ételt főzzek. Rövid keresgélés után rá is akadtam a Szegedi csirkegulyásra, és mivel tudtam, hogy ez a családnak is ízleni fog, el is készítettem vasárnapi ebédnek. Nem tévedtem a családomnak nagyon tetszett, mindenki bevágott egy nagy tányérral belőle, még én is egy kis tányérral, a diétám ellenére:)
Következő alkalommal egy dolgot fogok változtatni, mégpedig azt, hogy olyan krumpliból készítem, ami nem fő szét, mert most nagyon szétfőtt, így nem lett olyan fotogén a gulyásom, de a család ezt nem bánta:)
Edi, köszönöm a játékot, Éva neked a feladatot, mert így egy újabb finom ételt kóstólhattunk meg.




Hozzávalók(6 személyre):
  • 1 házi csirke alsó,  felső combjai, mellehúsa, szárnyai, zúzája (erdetileg 2 kg csírkét ír a recept)
  • 25 dkg vegyes zöldség (sárgarépa, petrezselyem, zeller)
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 50 dkg burgonya  (eredeti receptben 70 dkg)
  • 4 zöld paprika
  • 5 hámozott paradicsom
  • 2 cikk fokhagyma
  • fél kávéskanál köménymag
  • fél kávéskanál pirospaprika
  • olaj
a csipetkéhez
  • fél csésze liszt
  • 1 tojás
  • pici só
Elkészítés:
 Az apróra vágott hagymát és fokhagymát kevés olajon megpirítjuk, meghintjük a pirospaprikával, felöntjük kevés vízzel, egy teatojásban hozzáadjuk a köménymagot, a feldarabolt csirkét, megsózzuk, összekeverjük, és fedő alatt pároljuk.
Közben a sárgarépát,a petrezselymet, a zellert kis kockákra vágjuk, kevés olajon megpirítjuk, felöntjük vízzel, és megpároljuk. Ha a csirke puhulni kezd hozzáadjuk a gerezdekre vágott zöldpaprikát és a paradicsomot, az egyforma kis kockákra vágott burgonyát, és felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje. Hozzáadjuk a zöldséget a levével együtt, majd addig főzzük, míg a burgonya és a csirke megpuhul.
Közben összegyúrjuk a csipetkét, és legvégül a gulyás tetejére csipegetjük.
Karikára vágott zöld paprikával tálaljuk.

2012. október 6., szombat

Chilis fűszerolaj

Még a télen vettem egy chilis fűszerolajat, igazándiból az üvegje miatt, mert már láttam, milyen finom és szép fűszerolajat készítek én abba. Hát a fűszerolaj ami benne volt eredetileg, az nem is volt csípős, meg egyáltalán paprika íze sem volt, de lassanként csak elhasználtam, a maradékot pedig a tegnap elöntöttem. Az elképzeléseimhez híven el is készítettem a saját, egyszerű kis fűszerolajamat,  ami már két nap múlva is erősen csíp, és a színe valami csodás:)



Hozzávalók:
  • kb. 1 dl napraforgóolaj
  • 7 - 8 chili paprika
Elkészítés:
A paprikákat magostól együtt karikára szeleteltem, az üvegbe szórtam, felöntöttem az olajjal. Hűvös, sötét helyen, a kamrában tárolom egyelőre, naponta felrázom.

2012. október 4., csütörtök

Krumplikrémsajt

Ismét egy krumplis finomságot hoztam, én csak éppen megkóstóltam, de a család szerint is nagyon finom
volt:)


 Hozzávalók:
  • 50 dkg krumpli
  • 1 nagy fej hagyma
  • 2 dl tejföl
  • 3 evőkanál tejszín
  • 1 kis csokor metélőhagyma
  • bors

Elkészítés:
 A burgonyát megmossuk és puhára főzzük. Levét leöntve a nedvességet elpárologtatjuk, lehéjazzuk és azonnal áttörjük, majd hűlni hagyjuk. A hagymát meghámozzuk, finomra vágjuk vagy reszeljük és a krumplihoz keverjük. Fakanállal folyamatosan keverjük, miközben hozzáadjuk a tejfölt és a tejszínt, hogy lágy, sima krémet kapjunk. Sóval és borssal megfűszerezzük és apróra vágott metélőhagymával megszórva tálaljuk.

2012. október 3., szerda

Ajándékaim

Ma hozzám is megérkezett a Nyárbúcsúztató láncjátékom ajándéka Ibcsitől, már nagyon kíváncsian vártam, és mondhatom nagyon gazdag csomagot kaptam. Volt benne szilikon edényfogó, pvc edényzáró szett, egy aranyos kis sajtreszelő, egy asztalterítő, egy svájci csoki, és három fincsi kávé. Ibcsi, nagyon szépen köszönöm a szép ajándékot, örvendek, hogy veled játszhattam:)


Ajándékaim Ibcsitől.

A múlt héten is érkezett egy meglepetés ajándékom Tititől, aki csakúgy mint én, nem csak a konyha, de a könyvek világában is otthon van. Ezért felajánlottam neki ajándékba Orhan Pamuk: A fekete könyv című könyvét, de ő nem fogadta el ingyen, hanem meglepi ajándékot küldött nekem cserébe, nagyon - nagyon sok hasznos és szép dolgot: Ankarából és Isztambulból hozott teákat, dobozkát is nekik, két rúd vaníliát, katicás bevásárlószatyrot, szalvétákat, nemezelt kitűzőt. Titi, köszi szépen, remélem nektek is jó olvasmány lesz a könyv.

Tititől kapott ajándékaim.

Még egy ajándékot szeretnék megmutatni nektek és Mammkának, hiszen a tavaszon kaptam tőle néhány tengerihagyma gumót, mostanra ilyen szépek lettek:) Mammka, ne haragudj, hogy csak most mutatom:) Köszi szépen ismét:)

Ajándékom Mammkától.