2012. december 16., vasárnap

Levendulás és kardamomos aprósüti

Lehet másnál már lecsengett a levendula szezon, de én most értem odáig, hogy életemben először levendulát használjak egy süteménybe. Az elején idegenkedtem tőle, de amikor sülni kezdett a sütőben, olyan jó illata volt, hogy rögtön megszerettem. Kardamomos vajaskekszet már készítettem, a kardamom abszolút szerelem lett nálam:) Mindkettő a karácsonyi kekszesdobozba került.
Levendulás aprósüteményt több blogon is láttam: Piszkénél, Sütis néne blogján, Lencsilánynál, ők mindhárman Piszke receptje alapján készítették. Az ötlet tőlük származik, de én Michel Roux pate sableé - ját készítettem el, azt ízesítettem levendulával és kardamommal.




Hozzávalók: 25 dkg liszt, 20 dkg puha vaj, apró darabokra felvágva, 10 dkg porcukor, átszitálva, 2 tojássárgája, 1 kávéskanál őrölt kardamom, 1 evőkanál levendula egy csipet só.
Elkészítése: A lisztet egy nyújtódeszkára halmozzuk, a közepébe egy mélyedést nyomunk. A vajat, a porcukrot és a sót a mélyedésbe szórjuk. Az ujjainkkal jól elmorzsoljuk a cukrot a vajat, a sót, majd hozzáadjuk a tojássárgákat, és ezt is beledolgozzuk. Apránként a lisztet is belekeverjük, és óvatosan addig dolgozzuk össze a hozzávalókat, amíg egynemű tésztát kapunk. A tésztát két cipóra osztjuk, egyikbe beledolgozzuk a kardamomot, másikba a levendulát. Sütés előtt 1 - 2 órát hűtőben pihentetjük.
A tésztát 2 - 3 mm vékonyra kinyújtjuk, tetszőleges formákkal kiszúrjuk, előmelegített sütőben 6 - 10 perc alatt megsütjük.

19 megjegyzés:

Katalin írta...

Finomak lehetnek a sütijeid! Mire megjön a Párod, már lesz mindenféle finomságod :)
Nagyon aranyosak a hulló hópihék!!!

marisz57 írta...

Nagyon jól néznek ki a kekszeid! Levendulát sütibe még én se használtam, kardamomot most szereztem be, mézeskalácsban próbáltam ki, kellemesnek találom.

Petra írta...

Igazán különlegesen finom az ízesítése. A pate sableé-ról már másnál is sok jót olvastam... Ideje kipróbálnom. :)))

m.k. írta...

tetszik ez a levendulás!!!

Hankka írta...

Nagyon fincsi lehet a kardamomos és a levendulás is, szívesen megkóstolnám! :)

Zsuzska írta...

Különleges lehet, nagyon jól hangzik!

Éva írta...

Finom lehet, guszta kis apró sütemények.Kardamom fűszert kaptam de még eddig nem mertem használni mert nem ismerem annyira az ízét!

Erika írta...

Nagyon tetszik, még én sem sütöttem így, de majd ha lesz levendulám tavasszal vagy nyáron:)

Édeskonyha írta...

Izgalmasan hangzik :)

trollanyu írta...

Kati, ezek gyönyörűek lettek, és micsoda illata lehet:) Lekvárt már készítettem levendulával, nagyon jó lett, nagyon finom fűszer, csak nem szabad túladagolni.

Erdokóstoló írta...

Jól néznek ki. Én szeretem a levendulás édességeket. Ki fogom próbálni ezt is. Nem régen levendulás baracklekvárt vettem, kóstoltam. Nagyon enyhén, finoman volt levendulás, nagyon jó volt. (sajnos csak volt)

Blogkonyha írta...

Érdekes ízvilága lehet! Ügyesen tárolod, tetszik! Ja, és az ibolyás készleted az betalált a szívembe!

Schnappy írta...

Nagyon gusztán néz ki!:)

Márti írta...

Na látod, nincs is molyirtó íze! ;)

Okki írta...

Különleges és finom kekszeket készítettél, nagyon guszták! :)

Panna írta...

Finom kis kekszekkel készülsz a karácsonyra! Én még nem mertem levendulát használni sütibe, egyszer a tejbegrízem ízesítettem levendulás- cukorral, finom volt ;)

Gerdi írta...

A nyáron én is leszedtem egy csokor levendulát, hogy majd sütiben kössön ki. De szegény ott porosodik a konyhában egy vázában, így várok jövőig az újabb virágzásig. Pedig nagyon szívesen megkóstolnám!

Kati írta...

Katalin, bizony:) Amire jön, minden kész lesz, ha minden igaz:)

marisz57, érdemes kipróbálni a levendulát is, nálam a kardamom kész szerelem:)

Petra, köszi:) Tényleg olyan ez a tészta, ahogy a könyv írja, elolvad a szánkban:)

m.k., nekem is, finom is, különleges is:)

hankka, küldöm a kóstolót:)

Zsuzska, köszi:)

Éva, bártan használhatod a kardamomot, nagyon finom:)

Erika, érdemes kipróbálni:)

Édeskonyha, köszi:)

trollanyu, én is ki kell próbáljam dzsemben, csak kevés levendulám volt, el is fogyott:)

Erdőkóstoló, csak jókat hallok a levendulás dzsemről:)

Illéskrisz, a lánytesómtól kaptam Mikulásra ezt a dobozt, tele, de a család el is porlasztotta:) Az ibolyás készletet az egyik legjobb barátnőmtől kaptam még leánka koromban:) Nekem is nagyon tetszik:)

Schnappy, köszi:)

Márti, bizony nincs:)

Okki, köszi:)

Panna, nekem nagyon tetszik:)

Gerdi, majd egyszer megsúgom nekem honnan volt a levendula, mert szégyenlem leírni:)

HajniZoli írta...

Finomak lehetnek ettől a fűszerezéstől! Az idén tettem el először néhány üveg levendulás baracklekvárt, amit sütikbe használok. Illatos, aromás. Ki kellene próbálnom ezt a kekszet is, igaz, hogy a szárított levendulát a teafűbe kavartam:-)de meg is nézem.