2012. november 10., szombat

Savanyúkáposzta - leves

Jelenleg éppen sarvaltkáposzta szezon van nálunk, fogyasztjuk savanyúságként, párolva köretként, most pedig levest főztem belőle. Aki kedveli a savanyú levest, az próbálja ki, mert nagyon finom. Én a diéta miatt most csirkehússal készítettem, de füstölt disznóhússal még finomabb lesz szerintem.



Hozzávalók: 1 csirke csontos részei, 2 szelet füstölt szalonna,15 dkg sajtos kolbász (cabanos), 30 dkg szálasra vágott savanyúkáposzta, 1 hagyma, 1 tojás, 1 evőkanál liszt, 2 dl tej, só, bors, pirospaprika.
Elkészítése: A csirke csontos részeit félpuhára főzzük, majd hozzáadjuk a savanyúkáposztát, az apróra vágott hagymát, a sót, a borsot és puhára főzzük. A szalonnát kockákra vágjuk, kiolvasztjuk, a kolbászt felkarikázzuk, beletesszük a levesbe, 1 - 2 percet hagyuk főni. Elkészítjük az eresztéket: a tojást simára keverjük a liszttel, felöntjük fele vízzel, fele tejjel, a leveshez öntjük. Hagyjuk egyet buzzani. A szalonna kiolvadt zsírjából kiveszünk egy evőkanállal, megfuttatjuk benne a pirospaprikát, és azt is a leveshez öntjük. Natúr joghurttal vagy tejföllel tálaljuk.

11 megjegyzés:

Böbe írta...

Megyek hozzád vacsorára! Nagyon finom lehet:))

Kati írta...

Sajna már elfogyott, mert még a múlt héten készítettem, csak most volt időm posztolni:)

Éva írta...

Nagyon guszta ! Levesnek még nem készítettem káposztát de biztos finom pikáns lehet!

Hankka írta...

Jó kis tartalmas leves, nagyon fincsi lehet! :)

Marika írta...

Nagyon finom lehet! Nálunk disznótorkor szinte mindíg savanyú káposztából készült leves, de már rég nem ül össze a család ilyenkor, ezért ez is elmaradt4 De nagyon szeretem! A tied is finom lehet!!

Seffer Lilla írta...

Finom lehet, guszta nagyon abban a tányérkában.

kolozsgabi írta...

Imádjuk, nálunk is fő (néha), de most megint kedvet kaptam hozzá!!

HajniZoli írta...

Szemes babbal főztem a tavaly, nagyon fincsi volt. Így is kipróbálom, mert ízlett a családnak a savanyú káposzta a levesben.

Kati írta...

Éva, mi szoktunk friss káposztából lucskos káposztát, ezt most próbáltam én is először:)

hankka, finom volt bizony:)

Marika, mi is szoktunk disznótorkor káposztalélevest, de az hordóban eltett sós káposzta levéből készül.

Lilla, köszi:)

kolozsgabi, akkor csak ismerős valakinek:)

HajniZoli, paszullyal még nem próbáltam, de jó ötletet adtál:)

Blogkonyha írta...

Hm, savanykás leves, jöhet most rögtön is! Jól látom a terítődbe bele van hímezve a neved? :o)

Kati írta...

Illéskrisz, igen bele van hímezve a blogom neve, tavaly kaptam egy karácsonyi játékon Mesitől ajándékba, a testvére Szillabi hímezte, mindketten blogolnak, de már rég az ideje nem hallattak magukral, rá is kell kérdezzek, mi van velük.