2012. november 18., vasárnap

Boci muffin kicsit egészségesebben

Igen, ismét muffin:) És miért? Azért, mert volt kb. 10 dkg házi tehéntúróm, ami egy kiadósabb sütihez nem lett volna elég, viszont azt sem akartam, hogy kárba menjen. Így jött az ötlet, legyen muffin. És hogy miért egészségesebb? A liszt felét kicseréltem zabkorpára és psylliumkorpára, a cukrot xilitre, valamint a házi tehéntúró, és a házi tej is nagyon egészséges szerintem. És ráadásként mandulapehely is került a tetejére, amit most használtam életemben először.

 Hozzávalók: 10 dkg liszt, 10 dkg zabkorpa, 5 dkg psylliumkorpa, másfél kávéskanál sütőpor, 10 dkg xilit, 1 tasak vaníliás cukor, 2 tojás, 7 dkg olvasztott margarin, 2 dl tej, 3 evőkanál kakaó, mandulapehely, pici só. A tehéntúróhoz: 1 evőkanál xilit, 1 vaníliás cukor, 2 evőkanál natúr joghurt, 2 evőkanál puffasztott zab.
Elkészítése: egy kisebb tálban a lisztet elkeverjük a sütőporral, a zabkorpával, psylliumkorpával, a kakaóval. A vajat megolvasztjuk. Egy másik edényben elkeverjük a tojást a xilittel, a tejjel, az olvasztott vajjal, a vaníliás cukorral. A lisztes és a folyékony részt vigyázva összeforgatjuk, amíg a liszt teljesen átnedvesedik.
A vajjal kikent, muffin sütőpapírral bélelt formákat háromnegyedéig töltjük a masszával. A tehéntúrót villával összetörjük, hozzáadjuk a vaníliás cukrot, 1 evőkanál xilitet, 2 evőkanál joghurtot, 2 evőkanál puffasztott zabot, jól összekeverjük, s minden muffin tetejére teszünk egy kávéskanállal. A tetejét megszórjuk mandulapehellyel. Előmelegített sütőben, közepes lángon, 25 perc alatt megsütjük.

17 megjegyzés:

Éva írta...

Nagyon szépek lettek a muffinjaid! Ráadásul még egészségesebb is kérnék ha marad!

Hankka írta...

Tényleg egészséges ezekkel a hozzávalókkal, és nagyon finomnak is látszik! :)

Gerdi írta...

A muffint nem lehet megunni, a gyerekeim szerint legalábbis! Szépek a kapszlik, meg persze a süti is benne:-)

Katalin írta...

Nagyon szép lett a muffinod, a manduladíszítés jól mutat rajta! Erről az édesítőszerről még nem is hallottam, igaz én csak cukrot és mézet szoktam használni....
Még tart a diétád?

Farci írta...

Jól néz ki! :)

teller-cake írta...

Fincsi és nagyon mutatós! És a mandula a tetején...hmmm...:)

Titi írta...

Csatlakozom az előttem szólókhoz, nagyon guszták lettek!

Zsuzska írta...

Nagyon tuti recept! Igazán finom lehet!

Bokor Boglárka írta...

Mi is szeretjük a muffint, és ha semmi kedvem bajlódni a sütivel ezt dobok össze az itthoni hozzávalókból. Finomnak néznek ki a tieid!

Juci írta...

Nagyon megkívántam én is , finomak lehettek!!!

Jámborné Budai Mónika írta...

Nagyon guszta és tuti recept a gyerekek biztosan imádnák:))

eva írta...

éééééééééééééén is szeretem a muffint...akarok belőleeeeeeeee :)

kolozsgabi írta...

Na ezt még én is ehetem, Timi (diétás nővér) ne figyelj ide, kérlek!!

Blogkonyha írta...

Remek összetétel! Nagyon fincsi!

Schnappy írta...

Hú de guszta!:)

HajniZoli írta...

Ezt nagyon szeretnénk! Ezt a verziót nem ismertem, de azt hiszem kipróbálom:-)

Kati írta...

Éva, sajna már elfogyott:)

hankka, bizony:)

Gerdi, Ikeás kapszlik, nagyon jó minőségűek, azt hiszem a muffinok terén én is gyerek maradtam:)

Katalin, bizony tart, 12kg-ot fogytam aug. 4. óta:)

Farci, köszi:)

teller - cake, nekem is nagyon ízlett a mandula rajta:)

Titi, köszi:)

Zsuzsa, köszi:)

margaretta, én is így vagyok vele:)

Juci, következő adagból küldök:)

Mónika, és nem csak a gyerekek:)

eva, gyere és vegyél:) Vagy süssél:)))

Kolozsgabi, ebből bizony ehetnél:)

Illéskrisz, köszi:)

Schnappy, köszike:)

HajniZoli, saját fejlesztés:))