2012. augusztus 1., szerda

Tárkonyos raguleves krumpligombóccal Barbitól a Blogkóstoló 4-re

A Blogkóstoló 4. fordulójának háziasszonya ChefViki, aki a Házias konyha blog írója. Viki Barbi konyháját sorsolta nekem, amiben az az érdekes, hogy az előző fordulóban, éppen Barbi sütött tőlem:) Most én is viszonozhatom:)
Két receptet is választottam most Barbitól, az első ez a finom leves, a másik majd a következő bejegyzésben. Azért pont ezt a levest választottam, mert az ilyen csorbához hasonló levesek nagyon közel állnak hozzám, s mivel ma éppen vendégeket vártam, remek vendégváró leves lett. Picit változtattam az összetevőkön, azt a receptben jelzem. Barbi, isteni ez a leves, köszönöm:)






Hozzávalók:
  • 50 dkg pulykamell(mivel én közel s távol sem találtam pulykamellet, csirkemellből és egy felső combból készítettem)
  • 3 szál sárgarépa
  • 20 dkg zöldborsó(nem mértem, egy marékkal tettem igazából)
  • 1, 5 dl tejszín(én még tettem 3 evőkanál tejfölt is)
  • 1 evőkanál liszt
  • 3 csipet tárkony(nálam ecetes mert csak az volt)
  • 1 hagyma
  • szerecsendió
  • bors
  • frissen facsart citromlé
  • kevés olaj
  • én még tettem pluszban 2 evőkanál házi ételízesítőt
a krumpligombóchoz
  • 3 kisebb krumpli
  • 3 evőkanál liszt
  • 1 tojás
  • szerecsendió
  • petrezselyemzöld
Elkészítés:
Az apróra vágott hagymát az olajon megdinszteltem. Hozzáadtam a felkarikázott sárgarépát, a húst egészében, kicsit átforgattam, majd hozzákevertem a lisztet és felöntöttem langyos vízzel. Fűszereztem a sóval, a tárkonnyal, a szerecsendióval és az ételízesítővel. Amikor a hús megpuhult kivettem, kicsontoztam, kockákra vágtam, és visszatettem a levesbe a zöldborsóval együtt,. Amíg a borsó főtt elkészítettem a krumpligombócot: a héjában főtt krumplit meghámoztam, áttörtem, hozzáadtam a sót, a szerecsendiót, a tojást, az apróra vágott petrezselyemzöldet. Amikor a borsó is megfőtt, vizes kézzel gombócokat formáztam és a leveshez adtam. Amikor a gombócok is megfőttek(feljöttek a leves tetejére) a tejszínt és a tejfölt elkevertem egy kis levessel, és a leveshez öntöttem, picit borssal fűszereztem még.

11 megjegyzés:

trollanyu írta...

Imádom én is az ilyen leveseket, szuper jól néz ki:) Nagyon jót választottál, kíváncsi vagyok a másik ételre is:)

Marti M írta...

De finom lehet, majdnem olyan mint az erdélyi husgobócleves, csak krumplival. Tuti kipróbálom.

Csilla írta...

Nagyon finom lehet, de éhes vagyok!! :))) A tányérod nagyon szép! :)

Erika írta...

Én is nagyon szeretem ezeket a leveseket, tárkony nagyon finom benne!

Blogkonyha írta...

Na ez az a leves, amit nap mint nap megennék, és nem csak én hanem itthon mindenki! Nagyon guszta azokkal az apró gombóckákkal!

Adél írta...

Mindig összefut a nyál a számban, ha látom. Krumpligombóccal nem, de anélkül már készítettem.

Hankka írta...

Nagyon szeretjük ezeket a leveseket, nálunk a nyírségi gombócleves hasonlít nagyon erre a levesre! Nagyon guszta lett nálad is, gondolom, díjazták a vendégeitek is! :)

Kati írta...

trollanyu, nekem is a kedvenceim az ilyen zöldséges levesek:)

Martinelli, igen hasonló, csak a szerecsendió és a tejszín ami mássá teszi, de a szerecsendió olyan finom jellegzetes ízt ad a gombócoknak.

Csilla, a vendégeknek is ízlett,én is nagyon szeretem ezt a készletemet, féltem is, így csak ünnepekkor és vendégeknek veszem elő:)

Erika, régebb nem szerettem a tárkonyt, most pedig legszívesebben mindenbe tenném:) Változik az ember lánya:)

Illéskrisz, nálunk is megenné mindenki. A gombóckáim nem is voltak olyan aprók, kicsit elméreteztem, de finom, laktatós volt:)

Aleda, akkor próbáld ki krumpligombóccal is, nagyon finom:)

hankka, kiváncsi lettem arra a nyírségi gombóclevesre. Fennt van nálad?

Barbi konyhája írta...

Kati olyan öröm ez nekem, hogy két receptet is elkészítettél! Imádjuk ezt a levest, gyönyörű és guszta lett a tiéd! :) Köszönöm!!!

Névtelen írta...

Nagyon finom, töbször is megföztem, volt amikor kis grízgaluskákat tettem bele krumpligomboc helyett.

Kati írta...

Névtelen, örvendek, hogy ízlik, nekem is nagyon megtetszett Barbinál, ahonnan hoztam:)