2012. augusztus 9., csütörtök

Kínai ötfűszeres csirkemell

Még a nyár elején Lencsilány küldött nekem ajándékba többek között fűszereket is, amiből a vaníliát, a curryt már elhasználtam, de a kínai ötfűszer csak most került sorra. Nem akartam túlbonyolítani a dolgot, mert nem tudtam, hogy mennyire fog ízleni nekem. Kellemesen csalódtam a fűszerben és saját ízlésemben, mert nagyon ízlett ahogyan elkészítettem. A fűszer a következőket tartalmazza:fahéj, csillagánizs, szegfűszeg, édeskömény, szecsuáni bors. A fahéjtól és szegfűszegtől kissé karácsonyi illat lengett a konyhában:)



Hozzávalók:
  • 25 dkg csirkemell
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • 3 - 4 cikk fokhagyma
  • 1 - 2 kávéskanál kínai ötfűszer
a mártogatóshoz
  • 1 kisebb natúr joghurt
  • friss zöldfűszerek(petrezselyemzöld, bazsalikom, majoránna, kakukkfű, metélőhagyma)
Elkészítés:
Az előzőleg megtisztított csirkemellet vastagabb csíkokra vágtam, megszórtam kevés sóval, és alaposan meghintettem, beleforgattam a kínai ötfűszerbe. Lefóliázva egy egész délelőttre a hűtőbe tettem pácolódni.
Sütés előtt összeforgattam az olívaolajjal, így tettem a serpenyőbe, hozzáadva az apróra vágott fokhagymát is. Miután kifehéredett, fedő alatt, saját levében megpároltam, majd pirosra sütöttem. A zöldfűszeres joghurthoz a felaprított zöldfűszereket hozzákevertem a joghurthoz. A pirosra sült csirkecsíkokat ebbe mártogatva fogyasztottam.

6 megjegyzés:

IsaBella írta...

Juj de jól hangzik! Lencsilány nekem is küldött ilyen fűszerkeveréket. Nagyon szeretem a csirkehúst (jobban mondva csak a szárnyast szeretem^^), lehet én is ki fogom próbálni! :D

Éva írta...

Nagyon finom aromás lehet a hús ettől a fűszerezéstől, de a mártogatósod is fincsi lehetett!

Adél írta...

Mi erdélyiek, eléggé félünk keleti fűszereket kipróbálni, pedig finomak az ilyen ízesítésű ételek is. Én és szeretem joghurtos mártogatóssal a csirkemellet.

teller-cake írta...

Isteni lehetett a karácsonyt idéző illat, egy-kettő és már tényleg arra készülhetünk! :)

Hankka írta...

Nagyon jóízű lehet, szívesen megkóstolnék egy darabkát! :)

Kati írta...

ISaBella, nyugodtan kipróbálhatod, mert nagyon finom, pedig én is nehezen szokom az új ízeket, legalábbis eddig, de ez is nagyon tetszett, meg a curry is, és azóta kipróbáltam a Zatar nevű fűszert, azt is hozom nemsokára, az is nagyon finom:)

Éva, igen, különleges finom volt:)

Aleda, igen van egy kis ellenállás velük szembe, meg nem is igen kapható nálunk ilyesmi, de néha nem árt egy kis újítás:)

teller - cake, ne is mond, egyfelől rossz érzés hogy mindjárt vége a nyárnak, másként már alig várom, mert lehet arra hazajön a Párom:)

hankka, én még biztosan fogom használni ezt a fűszert:)