2012. augusztus 12., vasárnap

Barackdzsemes csiga

Ezt a süteményt a lánytesóm kérte, hogy süssek neki dzsemes csigát. Gondoltam Barbi csigája után kipróbálok egy kelt tésztás csigát is, a receptet a Sütigyár oldalán találtam. Nagyon finom lett, bár másnapra egy kicsit kiszárad.



Hozzávalók:
  • 60 dkg liszt
  • 8 dkg cukor
  • 15 dkg margarin
  • 2 dl tej
  • 1 tojás
  • 5 dkg élesztő
  • csipet só
  • 20 dkg kemény lekvár, hát nálam nem volt annyira kemény:)
Elkészítés:
  A liszt közepébe morzsoltam az élesztőt, megszórtam egy kevés cukorral, és ráöntöttem 1 dl langyos tejet, hagytam felfutni. Amikor az élesztő felfutott, beledolgoztam a lisztet, többi cukrot és tejet, valamint a margarint, a tojást, és a sót.
Addig gyúrtam amíg sima tésztát kaptam. Belisztezett deszkán  mégegyszer jól átgyúrtam. Ezután kétfelé osztottam a tésztát, egyik felét kinyújtottam, bekentem a lekvár felével. Azután kinyújtottam a másik felét is és a megkent tésztára fektettem, majd bekentem a lekvár másik felével. Ezután feltekertem, 1 cm széles szeletekre vágtam, és sütőpapírral bélelt tepsibe tettem. Közepes lángnál pirosra sütöttem.
Nekem egy kicsit nehezen ment a feltekerés és a szeletelés, mert túl folyékony volt benne a dzsem, de megsülve nagyon szépek lettek.

11 megjegyzés:

Unknown írta...

Én is megkóstolnám :o)
Kerestelek az Erdélyi konyha című újságban,de sajnos nem találtalak,pedig igazán neked való feladat:o)

Kati írta...

Rózsa, szeptembertől megtalálsz az Erdélyi konyhában:)

Hankka írta...

De guszta, szívesen megkóstolnám! :) Direkt jó, hogy kicsit kifolyt és rásült a lekvár! :)

Erdokóstoló írta...

Jaj nagyon finom lehet!

Bokor Boglárka írta...

Ez fincsi lehet! Megkóstolnám én is!

Rékamanó írta...

Nagyon jól néz ki, és biztos fincsi is. _:)ki fogom próbálni majd.

Édeskonyha írta...

Szuper. Biztos nagyon ízlene a kis családnak. Mentem is.

Farci írta...

Guszta! :)

Blogkonyha írta...

Látom, már ki is próbáltad a lekvárt! nagyon guszta! Tetszik a tésztája!

Névtelen írta...

Lehet, hogy ha sütés után megöntözöd forró vaniliás tejjel, akkor nem szárad ki. Én a kakaós csigát mindig jól nyakon öntöm vaniliás tejjel, és még másnap is puha. Nem tudom a lekváros változatnál ez működik-e.. :)

Kati írta...

hankka, igen, jól nézett így ki a lekvárral, csak kissé nehéz volt dolgozni vele:)

Erdőkóstoló, bizony, az volt:)

margaretta, szívesen látlak egy kóstolóra:)

Rékamanó, nem fogod megbánni:)

Édeskonyha, szerintem is szeretni fogják:)

Farci, köszi:)

Illéskrisz, Igen, ki kellett próbálnom:)

Macsek, nagyon köszönöm az ötletet, következőben biztos, hogy ki fogom próbálni:) Isten hozott a blogomon, gyere máskor is szívesen látlak:)