2012. április 3., kedd

Spenótos - császárszalonnás (baconös )spagetti

Egy nagyon finom receptet találtam a Vásárhelyi Hírlapban, ami számomra új, hiszen eddig még sosem készítettem spenótot spagettivel, csupán levesként vagy főzelékként ettem. Úgy is nagyon szeretem, de ez teljesen levett a lábamról, már másodikszor készítettem a hétvége óta.



Hozzávalók:
  • 50 dkg friss spenót, de ha több van az sem baj(lehet mirelit is)
  • 5 - 6 gerezd fokhagyma
  • 20 dkg bacon
  • bors vagy fokhagymabors(nálam mindkettő)
  • 2 - 3 dl főzőtejszín(de ha nincs ugyanannyi tejföllel is pont olyan finom, mindkét változatot próbáltam)
  • 2 evőkanál vaj
  • 1 evőkanál olaj
  • 1 csomag spagetti
  • füstölt sajt, ízlés szerint
Elkészítés:
Először is a spenótot folyó víz alatt jól átmostam, majd néhéhány perc alatt megfőztem, leszűrtem. A fokhagymát lereszeltem, a bacont kicsi kockákra vágtam, és az olajon mindkettőt kissé megpároltam, megpirítottam. Ezután hozzaadtam a megfőtt spenótot, fűszereztem, és hozzáöntöttem a tejszínt(vagy tejfölt), és néhány perc alatt besűrítettem.
A spagettit a szokásos módon kifőztem, (sajnos sikerült is egy kicsit túlfőzni, meg is látszik rajta:)), tányérra helyeztem, a tetejére kanalaztam a spenótos szószt, majd megszórtam apróra reszelt sajttal. És jóízűen megettük:)

Ugyanaz egy évvel később (2013 április 8.), pici változtatással, spagetti helyett radiátor tésztával, császárszalonna helyett füstölt sonkával, és egy kis fejlődéssel a fényképezés terén:)




8 megjegyzés:

Éva írta...

Nagyon guszta! Csak egy kicsit jobban szeretném a spenótot akkor biztos kipróbálnám!

Vikvi írta...

Nagyon fincsi lehet, én most kezdtem el szeretni a spenótos dolgokat főleg tésztával!

teller-cake írta...

Köszi a jó ötletet! Nekem nagyon szeretik a lányok a spenótot, a spenótos nokedli változatot sajtszósszal pedig a férjem is megeszi, ami nagy szó... Ezt a variációt ki kell próbálnom, remélem, hogy ízleni fog mindenkinek, mert nagyon guszta!

Zsofi Molnar írta...

Jaj, spenót a kedvencem!!!!!!

Ibcsi írta...

Tényleg jó ötlet!, holnap irány spenótért :-))szeretem.

Panna írta...

Én étteremben is ettem hasonlót és tényleg nagyon finom ;)

Aleda írta...

Ez nagyon tetszik nekem,imádom a spenótot.

Kati írta...

Éva, mindenkinek van olyasmi amit nem szeret:)

Vikvi, nekem nagy kedvencem lett az biztos, sajnos, hogy kezd lejárni a spenótszezon:)

teller cake, az csak jó, ha a lányok szeretik, mert a gyerekek általában nem szokták. És ha a spenótos nokedli ízlik, ez is ízleni fog.

Zsófi Molnár, nekünk is:)

Ibcsi, remélem ízlett:)

Panna, étteremben még nem ettem, ezek szerint ott is készítik:)

Aleda, akkor próbáld ki, mert nagyon finom:)