2012. március 12., hétfő

Pizzabomba

Nyam - nyam szülinapi játékára szeretnék jelentkezni ezzel a recepttel. És hogy miért? Mert Adél(Afraa) olyan étel elkészítését kérte tőlünk, ami a kedvenceink közé tartozik. Hát nálam, nálunk ilyen a pizza, amelyet szinte bármikor megennénk. Igyekszem is többféle változatot  kipróbálni. És azért is választottam ezt a receptet, mert a szerzője is a kedvencem, Jamie Oliver, és Jamie természetesen című könyvéből ez az első recept, amit elkészítettem.
 Az elkészítésben követtem Jamie utasításait, egyedül az arányokon változtattam, mert az ő receptje 7 - 8 személyre szól, én pedig csak két személyre készítettem.


Itt pedig gyorsan széttépkedtük, mert annyira Nyam - Nyam volt:)



Hozzávalók:
a tésztához
  • 25 dkg liszt
  • 2 dkg élesztő
  • 1 kávéskanál cukor
  • 1 kávéskanál só
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • víz, amennyit felvesz, hogy jól gyúrható tészta legyen
  • másfél paradicsom(eredetileg 3 koktélparadicsom)
  • 6 nagyobb kocka mozzarella(eredetileg 3 mozzarellagolyó)
  • olaj a sütéshez
a leggyorsabb paradicsomszószhoz
  • 6 - 6 darab közepes, jó húsos paradicsom meghámozva(nálam jelenleg fagyasztott volt)
  • friss bazsalikom ízlés szerint(nekem csak szárított volt itthon:))
  • 7 - 8 nagyobb cikk fokhagyma
  • bors
  • 3 evőkanál olívaolaj
Elkészítés:
A paradicsomszósz: Az olívaolajon az apróra vágott fokhagymát picit megpirítottam, hozzáadtam a még félig fagyos, szeletekre vágott paradicsomot, a bazsalikomot, sóztam, borsoztam, és fedő nélkül addig főztem, amíg sűrűsödni kezdett(kb. 15 perc), ekkor mixerrel pürésítettem, és még egy pár percig főztem.
A pizzatészta: Az élesztőt szétmorzsoltam, és rászórtam a cukrot. Kevés langyos vizet öntöttem rá, és addig kevertem amíg az élesztő folyékony lett.
A lisztet egy tálba tettem, közepébe mélyedést vájtam, beleöntöttem az élesztőt, letakarva 15 percet pihentettem. Ezután hozzáadtam a sót és az olívaolajat, és annyi langyos vizet, hogy jól gyurható tésztája lett. Miután jól meggyúrtam, megszórtam liszttel, és letakarva 45 percet pihentettem. Ezután 6 zöldcitrom nagyságú golyóra osztottam, amelyeket kb. 10 cm átmérőjű kerek lapokká nyújtottam. A lapokat a tenyerembe vettem, csészéket formáltam belőlük, belekanalaztam 2 - 3 kávéskanál paradicsomszószt, beletettem 1 negyed paradicsomot a magja nélkül és a kocka mozzarellát. Óvatosan összefogtam felül, hogy a töltelék ki ne folyon. Kilisztezett tálra tettem őket.
Egy mélyebb edényben olajat forrósítottam, és a bombákat kettesével, mindkét felükön pirosra sütöttem.
A megmaradt paradicsomszósszal és tejföllel kínáltam.
Hát ez igazán NYAM - NYAM:)
Nekem még egy apró pizzára való tészta megmaradt, amit a sütőben sütöttem meg, csak a szósszal és a mozzarellával.

15 megjegyzés:

Névtelen írta...

De jó ötlet, tényleg nyam-nyamos, megenném szívesen.:))

Adél írta...

Nagyon guszták ezek a bombák és ötletesek. A mi Erdélyi nyelvünkön megfelelne egyféle töltött fánknak,pláné hogy és nagyon hasonlóan készítem a fánk tésztáját csak persze tejjel .

Zsuzska írta...

Nagyon guszta, remek kis recept!!!

Emi írta...

Nekem is nagyon tetszik! Ez a Jamie fiú tényleg tud valamit! Na és te is:)) Megenném szívesen!

Erika írta...

Hú de klassz, nem is ismertem eddig Jamie-nek ezt a receptjét, pedig nagyon csípem:)) Őt is meg ezt a fincsi pizzát is:)

Éva írta...

Nagyon finom lehetett, guszta!

Panna írta...

Szuper ötlet :) Tud valamit ez a Jamie :) Nekem is kell ez a könyv :D

Petra írta...

De jó! Csinos kis batyuk. Ezt én is kipróbálom.

Juci írta...

Remek ötletet adtál, nagyon tetszenek ezek a bombáák!
A sütőben nem lehetne megsütni őket egyszerre?

Adél (Afraa) írta...

Nagyon-nagyon guszta, látszik, h kedvenc :)
Köszönöm a nevezést

Elisabeth írta...

Jó kis ötlet...én szerinte a batyus oldalát hagytam volna fenn, mert nagyon mutatós, és kimondottan fantasztikus ötlet ilyen kis batyukban sütni...korog a gyomrom most, és nagyon szivesen megennék belőle egyet én is

Roza írta...

Nagyon megtetszett nekem is:)
Látszik, hogy finomak!:)

Unknown írta...

Nézz be hozzám van egy meglepim számodra.
Rózsa

marisz57 írta...

Nagyon "ennivaló" batyucskák! Ez tényleg "nyam nyam"!

Kati írta...

Flóra, köszi:)

Aleda, olyan is volt az illata mikor elkezdtem sütni , mint a pánkónak:)

Zsuzsa, köszi, Jamie érdeme:)

Emi, mindenesetre le a kalappal Jamie előtt, imádom a stílusát, a természetességét:)

Erika, nekem is a kedvencem Jamie:)Köszöntelek a blogomon:)

Éva, bizony finom volt:)

Panna, mi az hogy tud? Még szép:) Tudom, hogy te is vágyol erre a könyvre, remélem hamarosan beszerzed:)

Petra, nem fogsz csalódni benne:)
Juci, gondolom a sütőben is megsüthető:)

Adél (Afraa), köszi én is a játékot:)

Elisabeth, most, hogy mondod, tényleg jobb lett volna a másik felét felül hagyni:)

Roza, és könnyű elkészíteni:)

rózsaműhelye - 2010, köszönöm szépen:)

marisz57, köszi:)