2012. január 20., péntek

Sajtos puliszkagolyó

Ez a recept maradékhasznosítás céljából született, biztos ti is készítettetek már ilyet.



Hozzávalók:
  • kihűlt maradék puliszka
  • 1 kisebb szelet sajt
  • 1 kisebb szelet füstölt szalonna
  • 2 - 3 hagyma
  • kevés olaj
Elkészítés:
A sajt egyrészét kicsi kockákra vágtam, a többit hosszúkás szeletekre. A szalonnát felszeleteltem, bevagdostam. A kihűlt puliszkát kézzel jól összedolgoztam, és közepes golyókat formáltam belőle. Mindenik közepébe nyomtam egy sajtkockát, és befedtem, hogy ne folyjon ki. A golyókat sütőpapírral bélelt tepsibe állítottam, mindenik tetejére tettem egy szelet sajtot és egy szelet szalonnát. Előmelegített sütőben alacsony lángon, addig sütöttem amíg a sajt elolvadt, a szalonna pedig megpirult.
Amíg a golyók sültek, az apróra vágott hagymát kevés olajon megpirítottam. Ezzel, valamint sült füstölt sonkával szolgáltam fel a golyókat.

19 megjegyzés:

Jámborné Budai Mónika írta...

Biztos finom. Én még nem készítettem puliszkát
kérném a receptjét!
Köszönöm:))

Mrita írta...

Hát rögtön megéheztem, olyan guszta és étvágygerjesztő az étel, amit készítettél.

Unknown írta...

Kiadós és finom lehet!
Rózsa

Anazar írta...

Jöhet!!

sedith írta...

Övön aluli ütés.:P Ma gyümölcsnapom van... És jól vagyok, nem vagyok éhes, meg jól érzem magam, de amikor látom az ilyen ételeket, menten megéhezem::D
Különben meg nem, sosem készítettem ilyet, de miylen jó ötlet a hideg puliszka felhasználására ez is. Én fel szoktam szeletelni, vajban megpirítani, és úgy kínálni valami mellé.

Katalin írta...

Nagyon guszta, bár én a puliszkát nem szeretem, de a férjem nagyon :) A sonka jöhet :)

teller-cake írta...

Hát én is szívemre teszem a kezem: még sohasem készítettem, sőt nem is ettem puliszkát! Csatlakoznék bibmónihoz: bemutatnád egyszer a készítését?

Ibcsi írta...

mmm de fincsi !!

Adela Zilahi írta...

Fincsi!!!

Éva írta...

Milyen finom lehetett , nagyon guszta !

egycsipet írta...

Már készítettem néhányszor puliszkát és eddig nem sikerült megbarátkoznom vele. Viszont most felcsillant a szemem, ez lehet, hogy bejönne?! :))

Petra írta...

Ó, ezt imádnám! Nem csak a puliszkát... :)))

trollanyu írta...

Nálunk mostanában nagyon népszerű lett a puliszka köretnek, megfőzöm,aztán tepsiben megsütöm, isteni. A te változatodat is ki fogom próbálni, nagyon guszta:)

ingyom bingyom írta...

Nagyon szuper!
Köszi, még több puliszka receptet kérek, mert én nem boldogulok vele.
Puszi!

Katalin írta...

Nézz be hozzám, vár egy meglepetés :)
http://katalin-konyha.blogspot.com/2012/01/magyarok-asztala-dij-uj-dij-tolem.html

Elisabeth írta...

Mind ezek a finom Erdélyi dolgok jöhetnek. A puliszkát és sok féle képpen készitem, ez is nagyon guszta, és finom!

Panna írta...

Én sem ettem még puliszkát, de szalonnával és sajttal biztosan nagyon finom :)

Roza írta...

Most már muszáj lesz egyszer puliszkát készítenem... Még sosem ettem, de annyira jól néz ki, hogy csak finom lehet!:)

Kati írta...

Lányok, köszi mindenkinek, azóta feltettem a puliszka receptjét is, ahogyan én készítem, örvendek, hogy sokatoknak így megtetszett a puliszka. Azóta kaptam visszajelzést is, hogy jól sikerült:)