2011. augusztus 25., csütörtök

Sárgadinnye dzsem

Ez a dzsem végül is maradékhasznosítás céljából készült, a hétvégéről megmaradt egy nagyobb szelet sárgadinnye, egy kisebb szelet görögdinnye, 1 barack, 2 alma, és egy kisebb tök. Inkább lehetne tutti - frutti dzsemnek nevezni, de mivel a sárgadinnye volt benne túlsúlyban, az ízében is az dominált, hát arról neveztem el.
Mértékegységeket sajnos nem nagyon tudok adni, mert egyszerűen szemre és kóstólgatva készítettem el, mivel nagyon kis adag volt. Nem is lett belőle csak másfél kis üveggel, de nem baj, mert így is egy különleges dzsem.



Hozzávalók:
  • 1 nagyobb szelet sárgadinnye
  • 1 kisebb szelet görögdinnye
  • 1 őszibarack
  • 2 alma
  • 1 kisebb tök
  • 12 evőkanál cukor
  • késhegynyi szalicil.
Elkészítés:
Az almán kívül az összes hozzávalót kockákra vágtam, megszórtam a cukor felével, néhány órarára a hűtőbe tettem pihenni, majd felforraltam, és addig főztem, amíg a leve nagyjából elfőtt. Ekkor kihűtöttem, és a mixer aprító részében pürésítettem, ismét felforraltam, hozzáadtam a többi cukrot, és addig főztem amíg sűrűsödni kezdett. Nem lesz olyan sűrű, mint más dzsemek. Még forrón üvegekbe töltöttem, a tetejére késhegynyi szalicilt szórtam, ledugaszoltam, és szárazdunsztba tettem.

3 megjegyzés:

Panna írta...

Na ez nagyon fincsi lesz, az biztos! :))

Szilabi írta...

Hmmm, de különleges....

Kati írta...

Panna, tényleg nagyon finom.

Szilabi, különleges a sárgadinnyétől, és én imádom a sárgadinnyét meg a görögdinnyét is, így télire is csempésztem egy kis dinnyezamatot.