2011. július 5., kedd

Makacska pizza :)

Ezt a fantázianevet a Párom adta ennek a pizzának, mert ez volt az első igazi pizzám, és neki jobban ízlett mint a pizzatorták, amelyeket eddig sütöttem.
A pizzatésztát Christina Kempe:1 tészta - 50 pizza című szakácskönyvéből tanultam, a feltétet rá én állítottam össze, abból ami itthon a kamrában és a hűtőben volt.
Pénteken édesapámmal és az öcsémmel gombászni voltunk, galambhátú gombát és gyönyörű, illatos rókagombát szedtünk. A rókagombákat az öcsém találta. Így a pizzánk feltétjének alapja is a gomba lett. A feltéthez nem is adok mértéket, mert mindent csak szemre, ízlés szerint tettem, ugyanúgy a pizzaszósznál is.




 Hozzávalók:(2 személyre, de 3 is jóllakik belőle)
a pizzatésztához:
  • 25 dkg liszt(én egy kicsivel többet tettem, lehet megvolt 35 dkg is)
  • 2 dkg élesztő
  • 1 kávéskanál cukor
  • 1 kávéskanál só
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • víz, amennyit felvesz, hogy jól gyúrható tészta legyen
a pizzaszószhoz:
  • 1 hagyma
  • 2 - 3 dl házi paradicsomlé
  • 4 cikk fokhagyma
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • csipetnyi szárított oregánó
  • fél evőkanál liszt
  • bors
  • 2 kisebb, friss bazsalikomlevél
  • 2 - 3 karika csípőspaprika
a feltéthez:
  • rókagomba
  • galambhátú gomba
  • kisütött csirkemell
  • elősütött tök
  • pulykasonka szeletek
  • szalámi szeletek
  • kukorica
  • juhsajt
  • fekete olívabogyó
  • 1 paradicsom
  • 1 paprika
  • 5 - 6 kocka tofu
A rókagomba


Elkészítés:
A pizzatészta: Az élesztőt szétmorzsoltam, és rászórtam a cukrot. Kevés langyos vizet öntöttem rá, és addig kevertem amíg az élesztő folyékony lett.
A lisztet egy tálba tettem, közepébe mélyedést vájtam, beleöntöttem az élesztőt, letakarva 15 percet pihentettem. Ezután hozzáadtam a sót és az olívaolajat, és annyi vizet, hogy jól gyurható tésztája lett. Miután jól meggyúrtam, megszórtam liszttel, és letakarva fél órát pihentettem. Ezután ismét átgyúrtam, kinyújtottam téglalap alakúra(majdnem:)), mert csak szögletes tepsim van, beletettem a tepsibe.
A pizzaszósz: Kevés olajon az apróra vágott hagymát megdinszteltem, rászórtam egy fél evőkanál lisztet, felöntöttem a paradicsomlével, beletettem az áttört fokhagymát és a többi fűszert, folyamatosan kavargatva besűrítettem, majd még hozzákavartam 2 evőkanál olívaolajat.
A feltét: A csirkemellet egészben, két szál zöldhagymával, sóval, borssal, megpároltam, majd picit megpirítottam. Utána a csirkemellet kiszedtem az olajból, és kockákra vágtam. A megmaradt zsiradékban megpirítottam kissé a kockákra vágott tököt, amelyet csak a végén sóztam, borsoztam, hogy ne eresszen levet.
Végül a pizzatésztát megkentem a szósszal, elszórtam rajta a kockákra vágott csirkemellet és a tököt, majd utána a felvágottakat,( amelyeket csak kézzel összetépdestem), a gombát felszeletelve, a kukoricát, az olívabogyót, a karikákra vágott paradicsomot, paprikát, a tofut, majd a tetejét bőven megraktam lereszelt juhsajttal. Előmelegített sütőben, közepes lángon 15 - 20 perc alatt megsült.

Még nyersen a feltét.




Megszórva a juhsajttal.


És készen, megsülve.

12 megjegyzés:

Marika írta...

Mmmmmmmmmm, nagyon guszta! csak nyelek itt nagyokat! Sajnos nálunk nem igazán van hová elmenni gombászni, de sima szalámi,paradicsom, paprika, sajt feltéttel is elfogadnám! :)

Éva írta...

Nagyon guszta lett! Jó gazdagon megrakott igazi jó "falós" kaja. Jó pár évvel ezelőtt voltam Romániában kolleganőmnek rokonainál és akkor mondta a kolleganőm hogy ne haragudjak ha úgy kínálják az ételt a rokonai hogy faljék. Valóban úgy kínálták ,nagyon aranyos vendégszeretőek voltak és jól éreztem magam!

eSKa írta...

Ez a pizza szinte kínálja magát. Nagyon sok finomságot raktál rá. A gombák és a juhsajt különleges ízt adott neki.

Emoke írta...

Pizzaaaa! :)) Nagyon jók a feltétek, guszta az egész! :) Jó összeállítás! :)

Bors and Pepper írta...

Húha, nagyon finom lehetett! Nagyon szép a rókagomba!!

@havas írta...

Imádooooommmmm :))!

egycsipet írta...

Nagyon jól néz ki, szeretjük a hasonló pizzákat, úgy finom, ha tele van minden földi jóval...és hááát, roppant irigy vagyok a gombákra. :))

Panna írta...

Micsoda bőséges feltét! Biztosan nagyon finom volt! :)

Roza írta...

Nagyon gusztusosan néz ki a pizzád, Kati!:)
A rókagomba isteni lehet, én még sosem ettem ilyet:)

Kati írta...

Marika, szerencsére nálunk az erdőben még lehet gombászni, így ki is használjuk az alkalmat.

Éva, igen, mondják így itt nálunk Erdélyben, hogy faljon, faljék valamit.

eSKa, igen, attól jó, hogy saját kezünkkel szedtük a gombát, ez olyan jó érzés.

Bence/Emőke, köszi.

Kata, én is.:)

egycsipet, azért is szeretek otthon pizzát sütni, mert annyi feltétet teszek rá amennyit akarok, mert egyes pizzázókban elég szerényen tesznek feltétet.

Panna, igen, még túl sok is volt a feltét, túl jóllaktunk vele.

Roza, nekem az egyik kedvenc gombám a rókagomba, sajnos itt nálunk is egyre ritkábban lehet találni, mert nagyon érzékeny a szennyeződésekre.

Biró Anikó írta...

Na ez igen ....nagyon éhes lettem...:D nagyon szeretem a gombás pizzát. Le a kalappal előtted! Régen gyakran jártunk Tordaihoz pizzázni sőt mikor ott suliztam volt hogy minden héten egyszer kétszer...de meg kell hagyni, hogy Szereda és környéke pizzázoit lekörözted...igazán ügyes vagy...nyithatnál pizzériát..:D sok sok vendéged lenne!

Kati írta...

Bíró Anikó, köszi. Mikor jártál Szeredába suliba? Régebb mi is gyakran jártunk Tordaihoz, mostanában ritkábban, de azért néha egy-egy Szakácsot, vagy Polot megeszünk náluk, nagyon finomra készítik.