2011. július 11., hétfő

Kovászos uborka

Még a múlt csütörtökön összállítottam a kovászos uborkának valót, és kitettem a teraszra érni. A tegnap leszűrtem, és betettem a hűtőbe, hogy lehüljön.
A kovászos uborkát nagymamám utasításai szerint készítettem, mert anyum sose készített, annyit változtattam a nagymamám receptjén, hogy tettem bele néhány szőlőlevelet is, mert azt olvastam valahol egy blogon(amit most nem kapok), hogy azzal is lehet savanyítani. Finom lett, ma reggelire a szalonnás rántotta mellé ezt ettem.

Érlelés előtt.


Érlelés után.


Hozzávalók:
  • 10 - 12 közepes uborka
  • 5 - 6 szőlőlevél
  • 4 cikk fokhagyma
  • 1 szál kapor
  • kb. fél dl ecet
  • 1 szelet száraz kenyér
  • 1 evőkanál só
Elkészítés:
Egy háromlitres üveg alját kibéleltem a szőlőlevelekkel, rárakosgattam a megmosott, két szélén felvágott uborkát, beleszórtam a fokhagymát, a tetejére helyeztem a kaporszárat és a kenyérszeletet.. Kb. másfél l vizet a fél dl ecettel, a sóval felfőztem, és melegen az uborkára öntöttem. Kistányérral lefedve, a teraszon, napos helyen csütörtöktől hétfőig érleltem, ekkor leszűrtem, az uborkákat lemostam, tiszta edénybe tettem, visszaöntöttem rá a levét, és a hűtőbe tettem.

12 megjegyzés:

Alíz írta...

Hmmm,nyam-nyam! Imádom, nálam is javában érik, holnap-holnaputánra kész is lesz úgy nézem. :)

eSKa írta...

Igazi nyári étek. Én csak úgy magában is nagyon szeretem.

marisz57 írta...

Mi is nagyon szeretjük. Én annyiban csinálom másként, hogy nem kenyeret, hanem egy krumplit teszek bele - nem kell gézbe csomagolni, nem morzsálódik, ez az előnye.

Elisabeth írta...

Imádom a kovászos uborkát...csorog a nyálam!!!!

Marika írta...

A gyerekek nálunk is csak úgy eszik magában! :) Ezt a szőlőleveles ötletet ki fogom próbálni! Köszi!

Annamari írta...

Szőlőlevéllel én sem hallottam még. De a kovászos uborka mindenféleképpen nagyon finom :o)

Moncsi írta...

Nálunk nem a gyerekek eszik magában, hanem én, sőőőőt, ne nézzen ide, akinek gyenge a gyomra, hideg aludtejjel szeretem a legjobban.

Juci írta...

Imádom a kovászos uborkát, de most a lenti desszertet kostolnám meg. Nagyon guszta!

Roza írta...

Erre mondják: "mindenki másképp csinálja":)) De a végeredmény a lényeg! Az uborka nagyon guszta és biztosan nagyon finom is:))

Bianka írta...

Magában is IMÁDOM :)

Kati írta...

Alíz, láttam, hogy nálad is érik.:)

eSKa, igen többen is írták, hogy csak úgy magában is szeretik.

Marisz57, még így nem is hallottam, de ideje akkor kipróbálni.

Elisabeth, igen nagyon finom.

Marika, nincs mit.

Annamari, igen, én rántottával, pirítós kenyérrel nagyon szeretem.

Moncsi, ízlések és pofonok, ahogy mondják, ha te úgy szereted, neked úgy finom.

Juci, köszönöm.

Roza, már csak azért is hasznosak a megjegyzések, mert az ember mindig tanul valami újat.

Bianka, az jó::)

Ditta tortái írta...

Ja,nagyon szeretjük,főleg még amikor egy picit roppanós,amikor még kell egy nap neki:-)