2011. július 26., kedd

Kajszibarack kompót

Anyummal vettünk 6 kg kajszibarackot és eltettük kompótnak, mert télen nagyon szeretjük így.



Hozzávalók:
  • 5 kg kajszibarack magostól(mert a 6-ból 1 kg-ot megettünk:)) 
  • annyi víz amennyi az üvegekben ellepi a barackot
  • minden üveghez 4 evőkanál cukor(nekünk 10, 7 dl-es üveggel lett. tehát 40 evőkanál cukor)
  • kb. fél tasak befőzőpor
Elkészítés:
A barackot alaposan megmostam, háromszor - négyszer cserélve rajta a vizet. Ezután tiszta üvegekbe rakosgattam, és felöntöttem mindeniket vízzel, majd a vizet tiszta edénybe leöntöttem róluk, hozzáadtam a cukrot, és felfőztem. A végén hozzáadtam a befőzőport, és így forrón a barackokra öntöttem. Az üvegeket ledugaszoltam, és kidunsztoltam őket. A dunsztolás úgy történt, hogy egy nagyobb lábas aljára újságpapírt tettem, beleállítottam az üvegeket, az üvegek pereméig feltöltöttem vízzel. Az üvegek tetejére is megvizezett újságot tettem. A forrástól kezdve addig főztem, amíg az üvegekben is bugyborékolni kezdett a szirup. A vízben hagytam kihűlni őket.

7 megjegyzés:

babette írta...

Én is tettem el az idén, de kimagozva. Nálunk csak én szeretem, tettem is bele szegfűszeget, és fahéjat. Jó ízlésetek van:)

Éva írta...

Nagyon jól néznek ki! Édesanyám is ezzel a technikával tette el mindig a gyümölcsöket! Nagyon finom lesz nektek télen!

Okki írta...

Én is nagyon szeretem a barack kompótot! :)

trollanyu írta...

Nagyon ügyesek és tevékenyek vagytok anyukáddal:)

Kati írta...

barbette, az őszibarackot szoktuk kimagozva eltenni mi. Én a körtekompótba szoktam szegfűszeget és fahéjat tenni. Nagyon szeretjük a kompótokat, a férfiak is nagyon édesszájúak a családban.

Éva, reméljük, hogy finom lesz.:)

Okki, azt hiszem sokan kedvelik.

trollanyu, igyekszünk:) Az eltevések anyunál történnek általában, mert az egész család számára készítjük, másként neki vannak hozzávaló nagy edényei, és természetesen gyakorlottabb mint én ezen a téren.

Panna írta...

Lesz mit ennetek télen. Jók is az ilyen kompótok, amikor már az ember gyümölcs hiányban szenved és unja a banánt ;))

Kati írta...

Panna, ahogy mondod, a narancs és banán mellé valami nyáridéző is kell télen.