2011. június 26., vasárnap

Székelygulyás vagy székelykáposzta

Azt hiszem, nem tévedek nagyot ha azt mondom, hogy az erdélyiek egyik kedvenc étele a székelygulyás, ugyanakkor az erdélybe látogató külföldiek, turisták is nagyon kedvelik. Szinte minden étterem étlapján megtalálható. Nem egy fogyókúrás étel az biztos, de isteni finom, két - háromhavonta egyszer megengedhető.:)
Gergely Éva Erdélyi ízek című szakácskönyvében azt írja róla, hogy a közhiedelemmel ellentétben, ez a fogás nem a székely konyha remeke, hanem egy Székely nevű, régen volt nagyváradi levéltárosé, aki egy szép nap későn érkezett a vendéglőbe, ahol étkezni szokott. Az étlapon már minden ki volt húzva, a konyhában csak egy kis párolt káposzta és némi pörköltmaradék szomorkodott. Az éhes levéltáros azt mondta, melegítsék össze és hozzák ki neki. Így született a székelykáposzta vagy székelygulyás.

Nem egy fotogén étel, de az íze kárpótol mindenért.


Hozzávalók:
  • 2 fej káposztából sarvaltkáposzta
  • 4 hagyma
  • kb. 50 dkg disznóhús
  • kevés olaj
  • bors
  • tejföl a tálaláshoz
Elkészítés:
 2 fej apróra vágott hagymát megdinsztelek, hozzáadom a sarvaltkáposztát, és kevés vizet töltve alája puhára párolom. Ha szükséges még közben töltök vizet alája.
 A másik két fej apróra vágott hagymát is megdinsztelem, a disznóhúst falatnyi kockákra vágom, és ebben a hagymás olajban fehéredésig pirítom, majd sózom, borsozom, és vizet töltve alája puhára párolom, amíg pörköltszerű lesz. Miután a káposzta és a hús is megpuhult a kettőt összemelegítem, ha szükséges még sózom, borsozom, majd bőven tejfölözve tálalom.

12 megjegyzés:

eSKa írta...

Nagyon finom étel. Én is készítek néha székelykáposztát, de a pörkölthöz pirospaprikát is teszek - nem is keveset. Szeretném megkérdezni, hogy milyen az a sarvaltkáposzta? Még soha nem hallottam ezt a kifejezést.

eSKa írta...

Kicsit elhamarkodtam a bejegyzés elküldését. Elolvastam az előző bejegyzésedet, és már mindent tudok a sarvalásról. Ki fogom próbálni, és majd beszámolok az eredményről.

Márti írta...

A "sarvalás" szót én sem ismertem, mostanáig! mi is imádjuk a székelykáposztát!

Éva írta...

Ez az étel magyaroknak is kedves étele , a mi családunk is nagyon szereti. Az én székelykáposztám színesebb, mivel pirospaprikát teszek bele. De ez szokás dolga ki hogy szereti?

Angi Angéla írta...

A mi családunkban is nagy kedvenc, ami talán másoknak egy kicsit különös,( még nagymamámtól tanultuk), kompóttal( leggyakrabban szilva, de lehet más is) szoktuk fogyasztani, akárcsak a töltött káposztát!

María írta...

A hozzászólásokból is látszik, ahány ház, annyi szokás! Én is paprikásan főzöm ezt az ételt! És megint egy új szóval ismertettél meg bennünket, a sarvaltkáposztával. Köszi :D

Ditta tortái írta...

Nemcsak erdélyiek körében,de nálunk is az egyik kedvenc étel,bármikor megtudnám enni:-)

Roza írta...

Kati, én is imááááádom a székelykáposztát:)))
Én is paprikásan készítem, de a Tiédet is szívesen megkóstolnám.
Azt meg rögvest megnézem, hogy hogyan kell a káposztát sarvalni... Hátha szükségem lesz rá:)

Emoke írta...

Hozzánk is jöhet egy adag bármikor :)

Anikó írta...

Mi Budapesten is imádjuk a székelykáposztát, csak én mindig vagy sovány marhahúsból, vagy marhalábszárból vagy marhanyakból készítem a pörköltet és pirospaprikásan, sok babérral, picit csípősre és amikor félig puha a hús akkor hozzáteszem a savanyúkáposztát és együtt főzöm puhára, friss kenyérrel és tejfölözve esszük, a világ egyik legjobb étele, sűrűn készítem, az egész család imádja:-))))
Ki fogom próbálni a savanyítást is, hogy akkor milyen ízű a káposzta, mert eddig készen vettem mindig vecsési káposztát, az is nagyon finom:-)))

Bianka írta...

Nagyon szeretem

Kati írta...

eSKa, igen, úgy vettem észre ti Magyarországon több paprikát használtok, mint mi, de nálunk is van aki úgy készíti. Várom a beszámolót.

Márti, azt hiszem kevesen vannak akik nem szeretik.:)

Éva, itt is van aki pirospaprikával készíti, a pörköltbe amúgy mi is szoktunk tenni, keveset.

Angi Angéla, én is tanultam valami újat, mert eddig ezt még nem is hallottam, pedig te nem is laksz olyan messze tőlem.

Mária, nincs mit.:)

Ditta, akkor jól tippeltem, hogy sokan szeretik.

Roza, igen látom, hogy többen is paprikával készítik, biztos úgy is finom.

Bence/Emőke, küldöm.:)

Anikó,mi is szoktunk friss káposztából ételt készíteni, azt egyszerűen párolt káposztának nevezzük, abba nem szoktunk húst tenni. Az is finom. Savanyított káposztával készítettük mi mindig, próbáld ki, nem fogod megbánni.

Bianka, úgy látom nagy a rajongótábora a székelygulyásnak.