2011. június 15., szerda

Meggyes-bodzavirágos clafoutis

Elkészült életem első clafoutisa. Addig nem is hallottam erről a süteményről, amíg Paprika and Paprika meg nem hírdette azt a játékot, amelyre pite vagy clafoutis sütésével lehet nevezni. Kedvet kaptam hozzá, és ez lett első próbálkozásom. Igaz, gondban voltam, hogy miben süssem meg, de eszembe jutott, hogy van egy ovális (talán) kerámia sütőtálam, valamint ott vannak a szufléformáim is. A kerámia tálban még sosem sütöttem, mert nem voltam biztos, hogy lehet is benne sütni, az elején féltem, hogy elhasad.
Az első clafoutis receptemet Paprika and Paprikától kölcsönöztem, azt amelyikkel ő megnyitotta a versenyt. Úgy gondolom jó lett, nekem nagyon ízlett, és a meggy - bodza párosítás különlegessé tette.
Mivel először készítettem, nem tudtam milyen kell legyen az állaga, így kicsit körülnéztem a neten, és láttam, hogy másnál is olyan lett mint nálam, kivül barnás-piros és a piskotához hasonló, belül pedig kemény pudinghoz hasonló.
Nekem a következő mennyiségekből az ovális kerámia tál, és két szufléforma telt meg.


Porcukorral


Hozzávalók:
  • 10 dkg liszt
  • 60 dkg meggy(nálam fagyasztott)
  • maréknyi bodzavirág
  • 2 dl tej
  • 10 dkg cukor
  • 3 tojás
  • 1 tasak vaníliás cukor(nálam most kimaradt, mert nem volt itthon)
  • pici só
  • kristálycukor és vaj a forma kikenéséhez
  • porcukor a megszóráshoz
Elkészítés:
A meggyet kiengedtem, jól lecsepegtettem, megszórtam kevés kristálycukorral és grizzel(búzadarával), hogy majd ne áztassa el a tésztát. A formákat kikentem vajjal, és megszórtam kristálycukorral. A meggyet és a bodzavirágot elosztottam a formák alján.
A tojást a cukorral habosra kavartam, hozzáadtam a lisztet, csomómentesre dolgoztam, majd hozzáöntöttem a tejet. Picit megsóztam, és a masszát a gyümölcsre öntöttem. Előmelegített sütőben, a legalacsonyabb lángon 1 óra 15 perc alatt sült meg.

12 megjegyzés:

Marika írta...

Hmmm, nagyon fincsinek tűnik! De biztos , hogy 1 óra kell a sütésének? Nekem soknak tűnik! Sima tepsiben is ugyanolyan finom lesz, nem?! :) Szerintem én ki fogom próbálni csresznyével! Köszi a receptet!!!

Ottis írta...

Szeretem én is, cseresznyést készülök sütni hamarosan :)

Márti írta...

Nagyon szuper, így bodzával!Megnézem én is a játékszabályokat, köszi!

Eszter írta...

Milyen jól hangzik. Egyszer én is kipróbálom. Köszi! ;-)

Juci írta...

Szuperül sikerült, első nekifutásnak...

Éva írta...

Guszta nagyon! Bár még nem ettem ilyet, ez a muffinhoz hasonlít?

Gizi írta...

Nagyon guszta, és az íze biztosan nagyon finom!!! Keresek még bodzát, és ha találok gyorsan megsütöm.:)

eSKa írta...

Hű, ez nagyon jól néz ki. Gyumölcs és virág együtt. Gondolom, nagyon finom.

Elisabeth írta...

Kati-Nagyon szépen sikerült neked, és igazán guszta és finomnak néz ki. Gratulálok a sikerhez!

Panna írta...

Nagyon guszta :))

Ditta tortái írta...

Még soha nem ettem,de még nem is hallottam:-),nagyon jól néz ki a tiéd,szíves megkóstolnám:-)

Kati írta...

Marika, nem tudom miért, de ez lassan sült, de közben rájöttem, hogy lehetséges a kerámia tál miatt is mert lassabban melegszik át, és azt olvastam, hogy alacsony lángon kell sütni, mert hamar odaég. Viszont azóta megsütöttem a második clafoutisomat, és az 30 - 35 perc alatt megsült, igaz a receptje is picit másabb mint ennek. Köszi, hogy rákérdeztél, mert én is elgondolkodtam rajta. Persze, szerintem rendes tepsiben is ugyanilyen finom lesz.

Ottis, azóta nálam is elkészült a cseresznyés.:)

Márti, Eszter, Juci köszi.

Éva, inkább a szufléhoz vagy a pudinghoz hasonlít.

Gizi, eSKa, köszi, igen nálam a virág mindenbe megy mostanába.

Elisabeth, Panna, köszönöm.

Ditta, én sem ettem eddig, de nagyon finom.