2011. március 20., vasárnap

Zöldpaszuly leves

Mostanában nagyon elhanyagoltam a blogomat, körülbelül egy hete nem tettem ki semmit, igaz, főzni se nagyon volt időm. Igyekszem pótolni a lemaradást. Megjött a tavasz, egyre többet vagyunk a szabadban, ételeket is egyre könnyebbeket kívánunk, legalábbis én így vagyok vele.
A hétvégén zöldpaszuly levest főztem, fagyasztott zöldpaszulyból, ami a saját kertünkben termett. Úgy főztem egyszerűen ahogy édesanyám szokta.

Hozzávalók:
  • 1 kg zöldpaszuly (nálam most fagyasztott)
  • 1 hagyma
  • 1 paprika
  • pici só
  • őrölt piros paprika
  • 2 evőkanál liszt
  • 2 dl tej
  • csorrintásnyi olaj
  • zellerzöld
  • petrezselyemzöld
  • 2 evőkanál ecet
Elkészítés:
Körülbelül másfél l vizet forrni tettem, amikor felfőtt beletettem a zöldpaszulyt, megvártam amíg újra forrni kezd, ekkor hozzáadtam a sót, a hagymát, a paprikát. A fagyasztott paszuly körülbelül 20 perc alatt megfőtt, ekkor beledobtam egy kisebb hajtás zellerzöldet, és félrehúztam a tűzről. Közben elkészítettem a rántást: az olajon a 2 evőkanál lisztet rózsaszínre pirítottam, beletettem pici őrölt pirospaprikát, felöntöttem egy kevés vízzel és a 2 dl tejjel, csomómentesre kavartam, hozzáöntöttem a leveshez. Pár percre visszatettem a levest a lángra, amíg újra felforrt, közben folytonosan kavargattam, hogy ne legyen csomós. Ezután levettem ismét a lángról és óvatosan hozzáöntöttem a 2 evőkanál ecetet, a tetejét megszórtam petrezselyemzölddel, zellerzölddel. Többet nem tettem vissza a tűzre, mert az ecet hamar összefuttatja.




9 megjegyzés:

@havas írta...

Nálunk tegnap fogyott el :) Én imádom, sok-sok hagymával (és paradicsomosan savanyítva)!

Sz. Zita írta...

Hmmm, nagyon szeretem. Nálunk is most volt nemrég :)

Juci írta...

Nagy kedvencünk nekünk is!

Ditta tortái írta...

Fincsi lehetett,mi is nagyon szeretjük:-)

Kreatív konyha írta...

Nálunk is pár napja volt, csak főzelékként - én nagyon szeretem. Idén csináljuk életünk első konyhakertjét, lehet, még ezt a növényt is kipróbálom. Gondolom, nem igényes.

Kati írta...

Kata, Zita, Juci, Ditta, azt hiszem kevés ember van aki a paszulyt nem szereti, akár zöldpaszuly, akár szárazpaszuly legyen.

Mónika, van egy fajta paszuly amit nálunk gyalogpaszulynak neveznek, ezt nem kell karóra felfuttatni, sok lesz rajta és korán, vagyis korábban mint a karóspaszulyon, érdemes kipróbálni.

Életünk és ételeink írta...

Meghoztad a kedvem! Sajnos nekem nincs fagyasztott zöldpaszulyom itthon, de akkor is nekiállok! Igaz, a Tiéd finomabb volt biztos, mert a kerti zöldséget semmi nem helyettesíti ízben (és egészségben).

Kati írta...

Hát biztos, hogy nem lehet összehasonlítani az üzletivel, de abból is készülhet finom leves. Én sok zöldséget, gyümölcsöt fagyasztottam le, szerencsém van, mert vannak földjeink, és a szüleim zöldségtermesztéssel is foglalkoznak.

Szilágyi Eszter írta...

Nem sok a két kanál ecet?