2011. február 23., szerda

Kála

Ezt a sütit régebben többször is elkészítette nagynéném a konfirmálási, ballagási ebédeinkre. Ez egy nagyon édes sütemény, amelyből egy-két darabnál többet nem lehet egyszerre megenni, viszont nagyon mutatós, szebbé varázsolja az ünnepi asztalt. Kissé pepecsmunka az elkészítése, de a végeredmény kárpótol érte. A nevét az alakjáról kapta, hiszen hasonlít a kála kelyhéhez.

Hozzávalók:

  • 3 tojás
  • a 3 tojás súlya cukor
  • a 2 tojás súlya liszt
  • 1 tejszínes puding
  • 4 dl tej
  • 5 evőkanál cukor
  • 20 dkg Ráma margarin


Elkészítés:

A tojásokat a cukorral habosra kavartam, amíg a cukor teljesen elolvadt benne, majd a lisztet kanalanként dolgoztam bele. Egy tepsi hátára kávéskanállal kicsi csomócskákat raktam, amelyek kör alakban elterültek, előmelegített sütőbe toltam, és a legkisebb hőfokon megsütöttem aranybarnára, de vigyázni kell rá, mert hamar elég, nekem is sikerült néhány sötétbarnát készítenem. :) Miután megsült a tepsit csak annyira húztam ki a sütőből, hogy a legszélső süteményeket elérjem, és ahogy egyet kivettem rögtön tölcsér alakban megtűrtem, mert hamar megköt, és akkor törékeny. Így egyenként megformáztam őket, fokozatosan szedve ki a sütőből. A tepsi hátát én megvajaztam, de még így is be kellett segítenem a kiszedésnél egy késsel, mert nem ragadt oda a tészta, viszont amiért sok cukrot tartalmaz, mégis a széle nehezen vált le a tepsiről. 
Közben a krémhez is előkészítettem a hozzávalókat, négy dl tejben, 5 evőkanál cukorral megfőztem a pudingot, amikor kihűlt hozzákevertem a 20 dkg margarint, és egy fagyispálcika segítségével megtöltöttem a kelyheket. Miután a krémet beletöltöttem megpuhult a tésztája, mert addig ropogós, kemény volt. Vigyázni kell, hogy minél kevesebb víztartalmú margarint vegyünk, mert én először megjártam az Unirea margarinnal, összement a krémem, kicsapódott a víz belőle, újat kellett készítenem. 
 Sok munkám volt vele, de kárpótolt az, hogy amikor a tesóm meglátta, azt mondta: Ez igen, szép! Elkészítetted  nagynénénk tésztáját? És persze rögtön befalatozott belőle kettőt.


16 megjegyzés:

Panna írta...

Hát ez a süti valami eszméletlen jól néz ki! Le a kalappal, Kati!

Ottis írta...

Nagyon guszta, meghoztad a kedvem hozzá. Egy lapban egyszer nyáron láttam hasonlót, a gyerekek mondták is hogy készítsek nekik,de attól tartottam nem sikerülne.Nagyon ügyes vagy, szépek lettek!

Kati írta...

Panna, Ottis köszönöm, macerás volt, de megéri kipróbálni, csupán türelem kell hozzá.

Ditta írta...

Nagyon jól néz ki,gyönyörű és nagyon guszta

Kati írta...

Ditta,köszönöm !

Panna írta...

Kati,

Sajnos a be kell vallanom, hogy a türelem nem tartozik az erősségeim közé. :-(((De, ha egyszer mégis olyan hangulatba leszek lehet nekifogok és begyűjtöm én is érte a dicséreteket.

Benc-E-moke írta...

WoW! Én ilyet még nem is láttam!! :) Nagyon jó! - Emőke

Mónika írta...

Ilyet sütit még soha nem láttam! De nagyon jól néz ki, bár most csak gyönyörködök benne, nem csinálom meg :(

Kati írta...

Panna nekem is be kell vallanom, hogy az első adag krémemet amikor elrontottam, én is majdnem kihajítottam az ablakon :) Nehezen viselem a kudarcokat, a főzésben is, de aztán eszembe jutott amit Cakeni írt egyszer, hogy az ember a hibáiból tanul.

Emőke, kőszi!

Mónika, ha nem ezt készítesz másat :) Kószi!

Juci írta...

Ha tudnád, hogy milyen rég keresem ezt a receptet!
Gyermekkoromban ettem utoljára, mamikám készítette fagyi tészta volt a neve!
Már nem tudom mivel volt töltve, de mi gyerekek nagyon szerettük.
Nagyon boldog vagyok, hogy feltetted a receptet, köszönöm.

Kati írta...

Juci, örvendek, hogy nálam találtál rá a gyerekkori kedvencedre, mi is szoktuk fagyi tésztának is nevezni, meg tölcsérnek is.

Kata írta...

Sose felejtem el, mamával egyszer mennyit vajúdtunk, míg sikerült(ek) valahogy. Mi tölcsér-nek hívjuk, és tényleg nagyon édes, viszont, ha a töltelék elmarad, nekem ízlik, mert hasolnít a sima piskótához.

Kati írta...

Kata nekem is ráment egy délutánom, igen mi is nevezzük tölcsérnek, fagyi tésztának is.

Gesztenye receptjei és Bonbon mánia írta...

De jóóó, nagyon ötletes:-))

Eszter írta...

DE jóóól néz ki!

Kati írta...

Gesztenye, Eszter, köszi!